A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások február 21-étől

iho/vasút   ·   2022.02.20. 09:00
vaganyzar_2020_01

Az ismert nagy melók mellett a hétvégén a G43-asok közlekednek módosított menetrend szerint, rövidített útvonalon.

150-es: ellesznek vele egy ideig

Újabb, jelentős fázisához érkezett a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal magyarországi szakaszának felújítása azzal, hogy Délegyháza és Kelebia között vágányzár mellett folytatódik a kivitelezés. A Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia (150-es számú) vasútvonal több évig tartó átépítésének első menetrendi üteme idén április 30-éig lesz érvényben. Ebben az időszakban a vonatok csak Budapest és Délegyháza között közlekednek. A Délegyháza–Kiskunhalas–Kelebia szakaszon vonatpótló autóbuszokkal, valamint a Volánbusz helyközi és távolsági járataival lehet utazni, ezek közlekedése a lezárás idejére a térségben megváltozik, és átveszi az érintett települések teljes kiszolgálását.

Két hétvégén középdélutánig csak Martonvásárig járnak a G43-asok

A Budapest–Székesfehérvár vonalon február 26-án és 27-én, továbbá március 5-én és 6-án egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek pályakarbantartás miatt. A G43-as vonatok a Kőbánya-Kispestről 7:27-kor induló vonattól a 13:27-kor induló vonatig bezárólag, továbbá a Székesfehérvárról 8:18-kor induló vonattól a 14:18-kor induló vonatig bezárólag csak Kőbánya-Kispest és Martonvásár között közlekednek. Martonvásár állomáson Székesfehérvár felé, illetve felől a csatlakozást nem biztosítják.

Kőfelső és Ferencváros felé is zajlik a pályafelújítás a Keletiből, S60-as és S80-as vonatokat pótlóznak éjszakánként

Budapesten, a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső, illetve a Keleti pályaudvar és Ferencváros között május 6-áig éjszakánként 23:30-tól 4 óráig pályafelújítást végeznek. Emiatt a Budapest–Hatvan és a Budapest–Újszász–Szolnok vonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

(térképek: MÁV-Start)

A Budapest–Hatvan vonalon

  • A Keleti pályaudvarról Hatvanba 3:55-kor és 23:50-kor, valamint Hatvanból a Keleti pályaudvarra 22:50-kor induló S80-as vonat helyett a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

A Budapest–Újszász–Szolnok vonalon

  • A Keleti pályaudvarról Szolnokra 23:55-kor és 0:55-kor induló, továbbá Szolnokról a Keleti pályaudvarra 21:19-kor és 22:19-kor induló S60-as vonat utasainak a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között pótlóbuszokkal kell utazniuk.

Mindkét vonalon a pótlóbuszok a Keleti pályaudvar mellől, a vonatok menetrendjéhez képest korábban indulnak, illetve később érkeznek. Kőbánya felső és Hatvan között a vonatok menetrendjei változatlanok, kivéve a (3068-as számú) S80-as vonatot, mely Kőbánya felső és Hatvan között három perccel később közlekedik.

S36-osok, G43-asok és a Hétmérföldes máshogy jár a nemzeti ünnepig a kőteheri munkák miatt

Kőbánya-Tehernél március 15-éig pályakarbantartást végeznek, ezért néhány S36-os és G43-as vonat rövidebb útvonalon közlekedik vagy kimarad a menetrendből.

  • A Kőbánya-Kispestről Kápolnásnyékre 5:57-kor induló 3810-es és a 6:57-kor induló 3812-es számú S36-os,
  • továbbá a Kőbánya-Kispestről Székesfehérvárra 6:27-kor induló 3512-es és a Kőbánya-Kispestről 7:27-kor induló 3522-es számú G43-as vonat Üllő és Kőbánya-Kispest között, valamint a 3592-es számú vonat

Kőbánya-Kispest és Budapest-Kelenföld között nem közlekedik.

Vasárnaponként a 16303-as számú Hétmérföldes vonat Ferihegy és a Nyugati pályaudvar között később közlekedik: Ferihegyről 20:25-kor, Kőbánya-Kispestről 20:34-kor, Zuglóból 20:44-kor indul, a Nyugati pályaudvarra 20:52-kor érkezik meg.

Épül a nagy építmény Debrecenben, a délutáni vonatokat épp ezért pótlózzák

A Debrecen–Füzesabony vonalon október 28-áig Tócóvölgy és Balmazújváros között végzett pályaépítési munkák miatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Debrecen és Balmazújváros, illetve két-két délutáni vonat helyett Debrecen és Hortobágy között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Esti vonatpótlás a 18-ason

A GYSEV Szombathely–Kőszeg vonalán március 7-éig esténként pótlóbuszok közlekednek pályafelújítás miatt.

Szombati menetrend-módosulás a Szombathely–Szentgotthárd vonalon

A GYSEV Szombathely–Szentgotthárd vonalán március 5-én a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Szombathely és Körmend között pótlóbuszok közlekednek a 312-es és 313-as számú Mura, valamint a 311-es számú Dráva Intercity kivételével, melyek a teljes útvonalukon változatlan menetrend szerint vonatként közlekednek.

A Sopron–Szentgotthárd viszonylatban közlekedő vonatok menetrendje Sopron és Szombathely között nem változik. A Szentgotthárd–Körmend–Zalaegerszeg kombinált viszonylaton a helyközi autóbuszjáratok változatlan menetrenddel közlekednek, a Nádasd–Körmend–Szombathely kombinált viszonylaton a vágányzár idején igénybe vehető átszállási lehetőségekről külön hirdetmény készült.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek