A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások november 2-ától

iho/vasút   ·   2020.11.01. 12:00
vaganyzar_2020_01

Nyugat-Magyarországon vannak újdonságok a MÁV-Startnál éppúgy, mint a GYSEV-nél. Lista a tájékozódáshoz és a bosszúságok elkerüléséhez.

29-es: ahogy csak bírják, húzzák ki a drótot

A Budapest–Székesfehérvár–Tapolca vonalon december 12-éig módosul a menetrend az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakaszának villamosítása miatt. Székesfehérvár és Balatonfüred, illetve egyes éjszakákon Székesfehérvár és Aszófő között pótlóbuszokkal kell utazni. A buszok néhány település kivételével nem a vasútállomásoknál, hanem a főúton érintett autóbuszmegállókban állnak meg.

(térképek: MÁV-Start)

Több vonat nem közlekedik a Déli pályaudvar és Tapolca között. Helyettük Székesfehérvárig a menetrend szerinti elővárosi és távolsági vonatokkal lehet eljutni, onnét pedig pótlóbuszokkal továbbutazni Balatonfüred, illetve Aszófő felé. Az utasok a tapolcai gyorsvonatok helyett a szeptember 28-ától új menetrend szerint közlekedő Balaton és Tópart Intercity-vonatokkal is utazhatnak a Déli pályaudvarról Lepsényig. A vonatokról Lepsénynél lehet átszállni a Balatonfüredre tartó pótlóbuszokra, amelyek Balatonakarattyánál érik el az északi partot.

41-es: jó sok munkát adott a Rinya-patak áradása

A Dombóvár–Gyékényes vonalon december 12-éig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, továbbá Beleg és Somogyszob állomás között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A vonatok Kaposvártól általában pár perccel korábban vagy később indulnak, Gyékényesre 20–30 perccel később érkeznek meg. Gyékényesről 20–30 perccel korábban indulnak a vonatok. A Somogy Intercity Belegig közlekedik, onnan busszal lehet Somogyszobra eljutni, majd egy másik vonatra kell átszállniuk az utasoknak, de az a vonat nem IC szolgáltatásúként közlekedik tovább Gyékényesre. A július végi heves zivatarok következtében a megáradt Rinya-patak alámosta az egyik vasúti hidat, amelynek helyreállítása, megerősítése hosszabb időt vesz igénybe, ezt a munkát folytatják a vágányzár ideje alatt.

A Beleg és Somogyszob közötti pótlóbuszok közlekedéshez igazodva, a Somogyszob–Nagyatád vonalon december 12-éig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok.

Nyugati: dolgoznak serényen a pályaudvar tetején

A Nyugati tetőszerkezetének felújítása miatt december 4-éig egyes ceglédi elővárosi és a záhonyi-nyíregyházi sebesvonati közlekedésben változások lesznek.

A Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon közlekedő sebesvonatok Zugló megállóhelyről indulnak és oda érkeznek a Nyugati pályaudvar helyett. A sebesvonatokhoz a Nyugatiból Zuglóig az InterCity és elővárosi vonatokkal utazhatnak. Zuglóból ugyancsak igénybe vehetők a Nyugatiig az IC és elővárosi vonatok. Vasárnaponként a Záhonyból 13:03-kor és 15:03 induló sebesvonat, a Nyíregyházáról 17:01 órakor induló Televonat, továbbá a Zajtáról 14:34-kor induló Hétmérföldes sebesvonat a Nyugati pályaudvarig közlekedik.

Munkanapokon a Szolnokról 5:40-kor induló gyorsított vonat Zuglóig közlekedik. A Szegedről 4:34-kor induló gyorsvonat a Nyugati pályaudvarra érkezik. Zuglóból indul 17:34-kor Szolnokra egy gyorsított vonat hétfőtől csütörtökig.

A vágányzár miatt a Budapest-Nyugati–Zugló szakaszon kimaradó feláras vonatok helyett a közel azonos időben induló pót-és helyjegyköteles vonatokat is igénybe vehetik az utasok, felár megfizetése nélkül. A BKK M3-as metró felújítása miatt a közlekedés zavartalan biztosítása érdekében az érvényes BKK bérlettel rendelkező utasok részére bevezetett felármentesség továbbra is érvényben marad. Az adott vonatra érvényes felárral nem rendelkező utas, a vonaton legfeljebb a menetjegyén feltüntetett kocsiosztályon, a szabadon maradt helyet foglalhatja el.

Tramtrain: hát igen...

A Szeged–Hódmezővásárhely–Békéscsaba vonalon december 12-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Szeged-Rókus és Hódmezővásárhelyi Népkert állomás között végzett pályaépítés következő fázisában is. Szeged és Hódmezővásárhely között valamennyi vonat helyett pótlóbuszokkal lehet utazni.

25-ös: pótlózni kell egy héten át

A Celldömölk–Zalaegerszeg vonalon november 4-étől 10-éig egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

  • Ukk és Zalaegerszeg között pótlóbusszal kell utazni november 4-én, 5-én és 7-én a Celldömölkről Zalaegerszegre 22:05-kor induló vonat helyett, november 6-án a Zalaegerszegről Celldömölkre 3:52-kor és az Ukkról Zalaegerszegre 3:58-kor induló vonat helyett.
  • November 4-én és 5-én a Zalaegerszegről Zalabér-Batykra 22:43-kor induló vonat helyett Zalaegerszeg és Zalabér-Batyk között pótlóbusz közlekedik. Boba és Ukk között pótlóbusz viszi az utasokat november 8-án és 9-én a Celldömölkről Zalaegerszegre 22:05-kor, valamint november 10-én a Celldömölkről Zalaegerszegre 4:20-kor induló vonat helyett.
Műszaki munkák a 40-esen szombaton

A Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs vonalon november 7-én egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek műszaki munkák miatt. Az InterCity vonatok helyett pótlóbuszokkal kell utazni Pincehely és Dombóvár, az S40-es személyvonatok helyett Szakály-Hőgyész és Kurd között.

70-es: három napnyi karbantartás, a veresi oldalon is módosul a menetrend emiatt

A Budapest–Vác–Szob vonalon november 6-án, 7-án és 8-án a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek pályakarbantartás miatt. November 7-én a Szobról a Nyugati pályaudvarra 5 órakor, Vácról a Nyugatiba 6:32-kor és 7:32-kor induló vonat nem közlekedik.

November 7-én és 8-án a Nyugati pályaudvarra Vácra és Szobra 8:15-kor, 10:15-kor, 12:15-kor, 14.15-kor, 16:15-kor, 18:15-kor, 19:15-kor és 20:15-kor, a Vácról a Nyugatiba 9:02-kor, 11:02-kor, 13:02-kor, 15:02-kor, a Szobról a Nyugatiba 16:30-kor és 18:30-kor induló vonat nem közlekedik.

A szobi vonal karbantartása miatt a Budapest–Veresegyház–Vác vonalon is módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok november 6-ától 8-áig.

Kitolták a menetrendváltásig a pályafelújítást a 108-ason is

A Debrecen–Füzesabony vonalon december 12-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Debrecen és Balmazújváros, illetve egy-egy délutáni vonat esetében pedig Debrecen és Hortobágy között pótlóbuszok szállítják az utasokat, pályafelújítás miatt. A Debrecen–Tiszalök vonalon is pótlóbuszok járnak december 12-éig a Debrecen–Hajdúböszörmény, Hajdúnánás szakaszon.

Éjjel dolgoznak a 15-ösön

A GYSEV Szombathely–Sopron vonalán, Sopron és Lövő között november 2-ától 12-éig éjjelente pótlóbuszok közlekednek pályafelújítás miatt.

Buszra kell szállni a 16-oson

A GYSEV Szombathely–Hegyeshalom vonalán, Csorna és Hegyeshalom, illetve Hegyeshalom és Rajka között november 2-ától 11-éig pótlóbuszok szállítják az utasokat karbantartás miatt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek