A negyvenedik születésnapját ünnepelte az első klasszik Boeing 737-es

iho/repülés   ·   2024.02.25. 16:50
A Belavia 737-300-asa az isztambuli Atatürk repülőtéren, 2018-ban

A 737-300 és társai nagy népszerűségnek örvendtek a maguk idejében, számos példányuk napjainkban is szolgálatban van. 

Negyven éves a Boeing 737 Classic , a 737-es gépcsalád második generációja. A repülőgép fejlesztési fázisának kezdetén, 1979-ben jelentek meg az alapskiccek azon a bizonyos rajztáblán, majd öt évvel később, 1984. február 24-én hajtotta végre szűzfelszállását az első 737-300-as. A típus még ugyanebben az évben, november 28-án szolgálatba is állt az USAirnél. A klasszikus 737-esek legnagyobb befogadóképességű változata, a 737-400, illetve az alapvetően a 200-asok leváltásra tervezett 737-500 meglehetősen gyorsan követték az elődöt, lévén 1988 februárjában és 1989 júniusában emelkedtek a levegőbe. Ezekkel a madarakkal az akkoriban népszerű McDonnell Douglas MD-80-asnak állítottak vetélytársat.

Ezeket a változatokat az ezredfordulóig építették, összesen 1988 készült belőlük, ezen belül is a 737-300-asokból 1113. A Boeing 737 Classic ihlette az utódokat, a Boeing 737 Next Generation sorozatot – ez a 737-600, -700, -800, -900 és -900ER verziókat öleli fel.

A Southwest és az USAir már a kezdetek kezdetén megkeresték a Boeinget, hogy a megnövekedett légi utasforgalomra tekintettel egy, a korábbiaknál nagyobb kapacitású repülőgépet rendeljenek. A Southwest 1984. augusztus 15-én fogadta első 737-300-asát (oldalszám: N300SW), a gépnek Orville és Wilbur Wright első repülőgépének a levegőbe emelkedésre emlékeztető „The Spirit of Kitty Hawk” nevet adták. A gép összesen 83 132 órát repült, legutóbb (és vélhetően utoljára) 2011. április 18-án, miután a légitársaság a Dallas Love Field-i Frontier of Flight Múzeumnak adományozta, ahol megőrizték, és napjainkban is megtalálható. Ferihegy ex-737-300-asáról pedig itt olvashatnak. A boldogult emlékezetű Sólyom légitársaság 737-500-asáról pedig itt

Számos légitársaság még manapság is flottájában tart Boeing 737 klasszikokat, a teljesség igénye nélkül úgymint az Aruaba Afghan Airlines, Express Freighters Australia, Belavia, Canada North, OWG , China Postal Airlines, SF Airlines, Europe Airpost, Jordan Aviation, Kenya Airways, Nauru Airlines és a Nolinor – utóbbi még 737-200-assal is repül! A becslések szerint több mint ötszáz Classic maradt szolgálatban.

Azok, akik szeretnek szilárd talajon maradni, számos klasszikus változattal találkozhatnak. Egy ex-China Southern 737-300 (N759BA) az arizonai Tucsonban létrehozott Pima Légi- és Űrkutatási Múzeumban, a már említett Spirit of Kitty Hawk Dallasban látható. Vagy említhetjük azt a korábban a British Airways kötelékébe tartozó 737-400-ast; a gép a Cranfield Egyetem Digitális Repülési Kutatási és Technológiai Központjának repüléstechnológiával kapcsolatos kutatásaiban „vesz részt”, egy egykori All Nippon Airways 737-500-ast pedig a tokiói Haneda repülőtéren állomásozik, földhöz szögezett oktatógépként.

 

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

Ahol a repülés és az esztétikum találkozik

MTI/iho   ·   2024.02.13. 08:50

Működésének ötvenedik évfordulóját ünnepelte az Aeroporti di Roma. A Mundys-csoporthoz tartozó cég Róma-Fiumicino Leonardo da Vinci és az ugyancsak római Ciampino GB Pastine repülőterének üzemeltetéséért felel. Születésnapi meglepetésként Giotto üvegalkotásait állították ki az egyes terminálon.