A Stadlertől vesznek dízelmozdonyokat a finnek

iho/vasút   ·   2019.03.17. 18:00
400px_vr_stadler_dizelmozdony

A Stadler lett a befutó a finn nemzeti vasút, a VR mozdonytenderén, miután a kiírás minden területén a legmegfelelőbbnek találtatott. A körülbelül kétszázmillió euró, azaz hatvanhárommilliárd forint értékű megállapodást április folyamán véglegesítik a felek. A mozdonyok árát is megfelelőnek ítélte a vasútvállalat: egy gép nagyjából 3,3 millió euróba (egymilliárd forintba) kerül. A kontraktus jelentős opciót is tartalmaz: további száz gép megrendelését teszi lehetővé, valamint azon karbantartását is magába foglalja.

Hatvan tolató dízelmozdonyt szerez be a finn VR a Stadlertől, a gépekkel számos régebbi dízelmozdonyt nyugdíjaznak (látványterv forrása: Railway Gazette)

A tizennyolc méter hosszú, nyolcvannyolc tonnás, középfülkés erőgépekben két, egyenként kilencszázötven kilowatt teljesítményű dízelerőforrás fog dolgozni, melyek eleget tesznek az Európai Unió V-ös szintű emissziós előírásainak. A négytengelyes, széles nyomtávú mozdonyok legfeljebb százhúsz kilométer per órás tempóval haladhatnak majd, 346 kilonewton legnagyobb vonóerejükkel pedig akár kétezer tonnás tehervonatokkal is meg fognak tudni birkózni. A járműveket rádiótávirányítással is ellátják – jelenti az International Railway Journal.

A VR szerint az új mozdonyok sokkal környezetbarátabbak és megbízhatóbbak lesznek a vasúttársaság által jelenleg használt, még az 1960-as, hetvenes és nyolcvanas éves során gyártott dízelmozdonyoknál. Továbbá a tolatási műveletek hatékonyságát is növelik majd, meggyorsítva a munkálatokat a nem villamosított szakaszokon. A Stadlernek már rendelkezik tapasztalattal az északi éghajlati viszonyok között dolgozó járművekkel; a mozdonyoknak ellen kell tudni állni a hó, a jég és az akár mínusz negyven Celsius fokos zimankó kihívásainak is.

A VR teherszállítási üzletága, a VR Transpoint elsőszámú stratégiai pontja a villamos vontatás szerepének növelése. A vasúthálózatnak azonban körülbelül negyvenöt százaléka nem villamosított, a rendező-pályaudvarok és teherterminálok többségén továbbra is szükséges a dízelüzem. A VR számításai szerint a hatvan gép lefedi a társaság jövőbeli igényét a dízelmozdonyok terén: a jelenlegi közel kétszáz gépes flotta folyamatosan zsugorodni fog a további villamosítások, valamint a Siemenstől vásárolt nyolcvan, kiegészítő dízelmotorral is ellátott, Sr3 sorozatú Vectron villamos mozdonyának köszönhetően. Az opciós mennyiség lehívását a villamosítási program előrehaladásának függvényében használja majd ki a VR.

A járműveket 2022 és 2025 között szállítja le a Stadler – számol be a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek