A szuperexpressz katasztrófája

iho/vasút   ·   2011.07.23. 18:24
110724_kina_lil

A Xinhua hírügynökség jelentése szerint a D3115 számú, Hangzhouból Fuzhouba tartó szerelvényt villámcsapás érte, és vezérlését elveszítve lefékezett, majd nyílt pályán megállt. Helyi idő szerint este fél 9-kor a D301 számú vonat utolérte a veszteglő szerelvényt. Az ütközés következtében a nagyjából 20-30 méter magas hídról az utolért szerelvény utolsó két kocsija a mélybe zuhant, harminchárom halálos és közel kétszáz súlyos sérülést okozva. Szintén siklott a D3115 első négy kocsija. A mentés még tart, a vasúti kocsikon és a pályán kívül a híd is súlyosan megrongálódott.

A mentésben résztvevők számára is elképesztő látvány volt az összetört szerelvény

Hasonló nagyságrendű baleset utoljára több mint három éve, 2008 áprilisában történt Kínában, akkor hetvenkét ember halt meg, és négyszáznál is többen sérültek meg. A mostani balesetben első generációs szuperexpresszek ütköztek, amelyeknek nagyjából óránkénti 150 kilométer az átlagos utazósebessége.

Az egyik kocsi az oldalára dőlve esett a viadukt tövébe, a másiknak a vége a talajba fúródott, törzse a hídszerkezetnek dőlt<br>(Fotók: Xinhua)

Kapcsolódó hírek