A380 kényszerleszállás: szökött a kabinnyomás

MTI   ·   2014.01.06. 12:23

Az A380-as gép – a világon jelenleg a legnagyobb utasszállító – Londonból tartott Szingapúrba 467 utassal és 27 főnyi személyzettel a fedélzetén, amikor meghibásodott a kabinnyomást biztosító rendszer.

„Működésbe lépett az oxigénmaszkokat kibocsátó rendszer, és a repülőgép gond nélkül leszállt” – számolt be közleményében a SIA légitársaság. A Facebook közösségi oldalra feltett üzenetében egy utas, Matthew G. Johnson azt írta, hogy „a levegő erős sípolását hallotta a tőle öt sorral arrébb lévő bejárati ajtó felől”, nem sokkal a brit fővárosból való felszállást követően.

A személyzet egy tagja azt magyarázta az utasoknak, hogy az ajtó résein enyhén szökik a levegő – tette hozzá Johnson. Néhány órával később az utasok felett megjelentek az oxigénmaszkok, és megkezdődött a kényszerleszállás.

A szingapúri légitársaság szóvivője elmondta, hogy a repülőgép korábbi, Londonba tartó útján zajt jeleztek az egyik ajtó felől, de azt a brit fővárosban megvizsgálták, és mivel nem találtak hibát, a gép számára engedélyezték a repülést.

A Singapore Airlinesnak tizenkilenc A380 típusú, dupla fedélzetű óriás utasszállító repülőgépe van, további öt rendelés alatt áll – derült ki a társaság honlapjáról.

Kapcsolódó hírek