Adriai optimizmus: új légitársaság Horvátországban, Szlovéniában

iho/repülés   ·   2021.03.02. 12:00
Eu5IN_XXMAA7lyC

Ahol a nemzeti légitársaság vagy csődbement, vagy súlyosan veszteséges. Az indulások időzítése: kezdődő üdülési szezon, talán már könnyebb utazási feltételekkel.

Tavaly októberben számoltunk be az Adria Airways leállásáról, a német tulajdonú, szlovéniai bejegyzésű cég fizetésképtelenséget jelentett, miközben a szlovén kormány jelezte, új légitársaság beindítását tervezi. Mint a balkanmozaik.hu portál írja, a SouthEast Airlines székhelye Trbovljében van, alapítói és vezetői között pilóták és mérnökök, szerelők, pénzügyi és egyéb légiközlekedési szakemberek vannak, többségében,az Adria  egykori alkalmazottai, ahogy az egyik alapító, Blaž Berdnik Airbus A320-as oktató kapitány is.

Vagyis a jelek szerint ez a cég nem a ljubljanai kormány kezdeményezése, és mint az ismertetésből kiderül, egyelőre maximum a csírája lehet egy valamikori új szlovén nemzeti légitársaságnak, ha a kormány nem lép. A SouthEeast elsősorban Dél-Kelet-Európában működik majd, Szlovéniára, Horvátországra, Bosznia-Hercegovinára, Szerbiára, Koszovóra, Görögországra és Törökországra fókuszál, de az idei év második felében az indulásnál az Európai Unió piacaira összpontosítanak, annál is inkább, mert júniustól Szlovénia tölti be az Unió elnöki tisztét – emlékeztet a portál.

(illusztrációk: Twitter, sierra5)

Húsz hónapja dolgoznak az alapítók a projekten, írja a cikk, az új cég egy A320-assal kezd és még az idén állít be még egyet, a géppark jövőre négy, 2023-ban hatgépessé nőhet, az alapító nyilatkozatában tette érhető az ambíció: „az az ország, amely nem rendelkezik professzionális repüléssel és légitársasággal, határozottan veszít, ezért ebből a szempontból a SouthEastnél készek vagyunk együttműködni potenciális üzleti partnerekkel”.

(fotó: Croatia Airlines)

A szomszédos Horvátország nemzeti cége, a Croatia Airlines egyelőre talpon van, de hatalmas veszteséggel, a cég, tegyük hozzá, sok más légitársasághoz hasonlóan, az elmúlt évtizedben legkisebb forgalmat és legnagyobb veszteséget, 47 millió 300 ezer eurót kellett, hogy elkönyveljen 2020-ban. A zágrábi kormány azonban 11 millió 700 ezer eurós közvetlen támogatást és 33 millió 200 ezres hitelt nyújtott az életben maradáshoz.

Gyaníthatóan a horvát nemzeti légitársaság gyengesége nyit teret annak az új cégnek, amelyet egy német charter vállalkozás, a Sundair két vezetője kezdeményezett. A tervek szerint az egyelőre Fly Air 41 néven futó, de a tulajdonos szerint más néven induló cég emberei most dolgoznak az AOC, légi üzemeltetési engedély megszerzésén dolgoznak, de már április végén, május elején szeretnék az első chartereket beindítani.

(fotó: Wikipedia)

A Sundair jelenleg hat gépéből (két A319-es és négy A320-as) kettő dolgozik, és szintén hét keskenytörzsű Airbus utasszállítóval tervezi – a tulajdonos szerint a Sundairtől teljesen függetlenül – a repülést az új cég.

A cél német városok közvetlen kapcsolata a horvát tengerpart népszerű üdülőhelyével, és az indulás időzítése is arra utal, hogy a szárnyra bocsátás remélhetőleg egybeesik a legszigorúbb utazási korlátozások feloldásával.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek