Ármin-akna Lyukóbányán

iho/vasút   ·   2015.03.29. 18:45
mogyhegy0

Vasárnaponként időről időre fellapozunk egy-egy régi Indóházat, bízva abban, önök is olyan örömmel csodálkoznak rá archív írásainkra, mint mi magunk. Mostani cikkünk az Indóház 2006. áprilisi számában jelent meg. A magazint digitális formátumban megvásárolhatják a dimag újságosstandján.

* * *

Felhagyott művelésű széntelepek adták az ihletet: a Mogyorós-hegyi bányaüzem Szent Zsolt-aknája

A Mogyorós-hegyi bányaüzem Szent Zsolt-akna elnevezésű modellje az Indóház 2005. márciusi számában bemutatott H0e-s terepasztal folytatása. Hiszen minden szentnek, vagyis modellezőnek maga felé hajlik a keze...

Már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy egy mélyművelésű bányát modellben megépítsek. Ez az ötlet csak megerősödött bennem, amikor Lyukóbányán jártam az utolsó üzemnapon; a végső lökést az jelentette a képzeletbeli bányacsillén, amikor az elmúlt évben munkám során eljutottam Ajkára, a bezárt Ármin-aknához. Ennél a bányánál rendhagyó módon 560 milliméteres nyomtáv volt, mára sajnos már csak a felszínen, a töredéke maradt meg a bányavasútnak. Szerencsére egy mozdonyt, három kocsit, több méter vágányt, továbbá hat kitérőt magánszemélyek megvásároltak, és várhatóan tovább üzemeltetik majd.

Az elhatározást tett követte, és mivel Lyukó Borsodban, az Ármin-akna pedig a Bakonyban található, a kettő „virtuális” összeépítéséből született meg a Mogyorós-hegyi bányaüzem Szent Zsolt-aknája.

A modul legfőbb eleme a bánya központi épülete a liftaknával. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Indóház-archív)

Lyukóbánya 66 éve (1938–2004)

Lyukóbánya Magyarország harmadik legnagyobb városától, Miskolctól mindössze 10 kilométerre északra található. Noha a térség szénbányászatának kezdetei a XVIII. századig nyúlnak vissza, a lyukói szénterület kiaknázása csak az 1920-as években kapott lendületet: 1929-ben merült fel első ízben a diósgyőri vasgyártól a radostyáni aknához a Lyukóvölgyön át vezető vasút „Lyukó-megállója” közelében egy új ikerakna létesítésének terve. Az aknák telepítésére Hibbei Hosztyák Albert diósgyőri bányaigazgató 1937-ben készítette el a terveket. Végül 1938 októberében kezdték meg a tervezett bánya lejtősaknájának hajtását, a függőleges aknák mélyítési munkálataihoz szükséges szén helybeni biztosítására. A lyukóbányai szénbányászat kezdetének ezt az időpontot tekintjük – az öt széntelep közül hármat vontak művelés alá. Az utolsó időkig (1950 óta) a mintegy 300 méter mélységben húzódó négyes (Adriány szinti) telepet művelték. A bányához négy függőleges aknát mélyítettek. A két fő akna centrális telepítésű. Ezek személy- és anyagforgalmazási, szellőztetési, valamint termelvénykiszállítási célt szolgáltak. A szenet a hét tonna rakodósúlyú bödönnel szállították a külszínre.

A bánya bezárása a szénpiac beszűkülésével gazdasági és környezetvédelmi okokból vált szükségessé. A borsodi szénmedence legnagyobb termelésű, utolsóként bezárt mélyművelésű bányájából 2004. október 7-én hozták felszínre az utolsó csille szenet. Lyukóbánya 66 éve során 38 millió tonna szenet termelt ki. Az éves termelés mennyiségét tekintve az ország föld alatti szénbányái között hosszú ideig az első helyen állt. Bezárásával a bányatelken belül mintegy 15 millió tonna kitermelhető szén maradt a föld alatt.

Az üzem H0-s méretben épült, és két különböző nyomtávú vasút dolgozik a területén.

A kiszolgálást a H0e-s (760 milliméteres) vasút végzi, a csillék pedig (H0f-es, 600 milliméteres) a felszíni pályán mozoghatnak. Itt két irányba indulhatunk el: egyszer a kas felé, amiben két csille várja, hogy a mélybe szállhasson, a másik irány a meddőürítő. Hídról öntik le a nem használható kibányászott anyagot; a forrasztással rögzített, fekete matt és rozsdafestékkel lefestett, rézcsőből álló lábazatra került a deszkázat, ami a csillepályát tartja, a végén pedig csillefordító található. A kiöntött meddőt egy homlokrakodó gép rendezi el.

Visszaindulva a csillepálya mentén a Skip-aknához jutunk. Az aknatornyot műanyag sztirol „C” profilból ragasztottam össze, a csomózólemezek is ebből készültek, a torony tetején a bordás lemez anyaga műanyag kötöző. Az aknakorongok az előbbi eljárással készültek. A fülkén – amit kasnak hívunk – az összes szükséges berendezés és a vészfékeket működtető mechanizmus megtalálható, illetve a H0f-es pálya, amin két üres csille áll. A vágatokat kétféle módon biztosítottam beomlás ellen: fa- és betondúcolással. Utóbbi úgy készült, hogy egy 100-as KPE-csövet (egyesek szerint PVC-cső) körülbelül a negyedénél elvágtam. Az altáró bejáratát szintén gipszből alakítottam ki.

A fabiztosítás elkészítése előtt a szakirodalmat tanulmányoztam, majd a 3 milliméter átmérőjű, papírboltban megvásárolható farudacskákra esett a választás. Festését fekete és rozsda összekeverésével oldottam meg.

A felszínen továbbindulva a szénosztályozóhoz jutunk, ahol méret szerint osztályozzák, utána a „surranton” juttatják el a 760 milliméteres csillékbe a szenet. A létesítmény fából épült, és vannak benne munkaasztalok kisebb javításokhoz, továbbá a porelszívó berendezés szívócsonkjai.

A torony épületét egy villamosszínből alakítottam ki. Az első helyiségben a nagyfeszültségű transzformátor (35kV/10kV), kapcsolók, tápsínek a szabvány szerinti festéssel, valamint az egyenirányító szekrény található: itt három, egyenként 1,8-as zöld led világít, ami a bekapcsolt állapotot jelzi, természetesen modellben. (A bányák 35kV-on vételezik az energiát, az elosztást pedig 10kV-on végzik, és ezt a feszültségszintet transzformálják le a tárókban 3×400/230V-ra.)

A következő rész a gépjavító műhely, ahol a maró- és az esztergagép található. Itt javítják a csillék és az egyéb bányagépek alkatrészeit.

A szintén sztirollapból épített közúti hídon keresztül jutunk el a szellőztetőgépekig, mellettük egy transzformátorház áll. Itt alakítják át a villamos energiát a gépekhez, ezenkívül itt tárolják a levegőszállításhoz szükséges kibontott, és már nem újrahasznosítható csöveket. A H0e-s (760 milliméter) vasút végzi a szállítást a normál nyomközű vasút felé, de helyproblémák miatt ki kellett alakítani egy visszafordító hurkot is, ami egy Greatz-hídon keresztül táplálva kap villamos energiát, így kiküszöbölve a polaritásproblémát.

A vágányanyag Roco – a váltói sajnos nem a legmegbízhatóbbak, érzékenyek a koszolódásra, kicsik a villamos érintkezési felületek, és a bányamozdony sem a legkiforrottabb konstrukció.

Felhagyott pályarészlet is látható a szegmensasztal szélén – ebből már kinőttek a cserjék, és már nem sok látható a vasúti sínekből. A sötétzöldek nagy örömére a természet visszafoglalta területét. Valamikor ez a vágány szolgálta ki a másik bányát, amit már régen bezártak.

A sziklafalak gipszből készültek: a hungarocell lapokat faragasztóval egymásra rögzítettem, majd száradás után éles tapétavágóval kialakítottam a felületet, amelyre csiszolás után felhordtam a gipszréteget, és ezt faragtam meg.

Festés után füvesítettem, úgy, ahogy az a töltésépítéssel foglalkozó írásban (Indóház, 2005. december–2006. január) szerepelt. Ugyanígy történt az ágazat ragasztása – olyan „kisvasútiasan”.

Baronfeind Zsolt

Sorozatunk korábbi írásai

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek