Autópályaügyek Hajdú-Biharban

iho/közút   ·   2017.03.08. 13:45
m35nagyterkep_kislid

A Közbeszerzési Döntőbizottság meghozta döntését az M4-es autópálya hosszabb szakaszának kivitelezési tendere ügyében – adja hírül a Dehir.hu. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. korábban már nyertest hirdetett, eszerint a Hódút Kft., a Duna Aszfalt Kft. és az A-Híd Zrt. közös ajánlattevőként nyerte el a munkát nettó 83 milliárd forintért. A szerződést azonban mindeddig nem tudták aláírni, az egyik vesztes ugyanis megtámadta a döntést.

A kivitelezőknek a huszonöt kilométer autópálya mellett huszonhárom hidat, három különszintű csomópontot, tengelysúlymérő állomást és határátkelőt is kell építeniük.

A meglévő M35-ös autópályacsonk folytatása dél felé 2016 júliusa óta épül. Az M35-ös jelenleg negyvennégy kilométer hosszú, az M3-ast köti össze Debrecennel. A hiányzó szakasz megépülte után így 2×2 sávos gyorsforgalmi úton lehet majd Berettyóújfaluig eljutni. Az M35-öshöz csatlakozva a beruházás keretében megépítik a Debrecent délről elkerülő utat. Ez egy 5,3 kilométer hosszú 2×1 forgalmi sávos főút lesz, és a 481-es főút nevet viseli majd. Ez az út köti majd össze a 47-es számú főutat és az M35-ös autópálya új szakaszát.

Az M35-ös utolsó szakasza már épül (fotó: MTI/Czeglédy Zsolt)

Az M35-ös folytatásával párhuzamosan megépítik az M4-es sztrádát Berettyóújfalu és Nagykereki (azaz a magyar–román határ) között, így létrejön a gyorsforgalmi összeköttetés Debrecen és az országhatár között. Ahogy az M35-ös folytatását, az M4-es hajdú-bihari szakaszát is két projektre bontotta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Az egyikben már novemberben megvolt az eredmény. Az első, három kilométer hosszú ütemet a Hódút Kft. és Duna Aszfalt Kft. együtt építheti meg. A két cég közös ajánlatával 15 milliárd 209 millió forintért nyerte el a megbízást. A második ütem a nagyobb volumenű munka, ennek közbeszerzése ügyében hirdettek most eredményt.

Autobahndreieck Hajdú-Biharban. A kékkel jelzett szakasz közbeszerzése zajlott most le (forrás: nif.hu)

Az olasz Itinera S.P.A. és a Közgép Zrt. alkotta konzorcium ajánlatát érvénytelennek minősítette az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Zrt. A konzorcium jócskán, tízmilliárdokkal aláígért a többi jelentkező ajánlatának. A NIF a költségvetési tervezetet irreálisnak minősítette, mivel szerintük alatta van annak az összegnek, amelyből a munkát a megkívánt minőségben és paraméterekkel el lehet végezni.  Az Itinera és a Közgép az eredmény kihirdetése után megtámadta a döntést, és a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult annak érdekében, hogy az a NIF érvelését elutasítsa, szempontjait megalapozatlannak minősítse. A döntőbizottság azonban a napokban a NIF javára döntött, és elutasította az Itinera és a Közgép beadványait. A Közbeszerzési Döntőbizottság határozatai ellen fellebbezésnek, újrafelvételi eljárásnak nincs helye. A határozat bírósági felülvizsgálatát annak kézbesítésétől számított tizenöt napon belül keresettel a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól lehet kérni. Így a vesztesek már csak bíróságon szerezhetnek érvényt véleményüknek, de az esetlegesen elinduló eljárás a NIF-et nem akadályozhatja meg abban, hogy a nyertesekkel leszerződjön. Ugyanakkor később megakaszthatja a beruházást, ha a bíróság mégis a most elutasított cégek javára ítél.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél közölték, azt várják, hogy megérkezzen hozzájuk írásban a Közbeszerzési Döntőbizottság két határozata, ezután köthetik meg a szerződést a nyertes cégekkel. A Közgép Zrt. még nem nyilvánította ki szándékát arra vonatkozóan, kéri-e a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatainak bírósági felülvizsgálatát.

Ha a nagy mű elkészül, méltán lehet majd elmondani, hogy Magyarország legkacskaringósabb tranzitútvonala és összességében legátgondolatlanabb autópálya-hálózati eleme jött létre. Budapest és Berettyóújfalu között a legrövidebb összeköttetés jelenleg a 4-es főúton át adódik, erre 220 kilométert kell autózni. A számos irányt (Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen) egyszerre kiszolgálni kívánó M3-as autópálya és osztódással szaporodó csápjai 270 kilométeres út megtételére buzdítanak. Mivel a gyorsaság nagy úr, nyilvánvalóan többen választják az autópálya használatát. Ez Budapest forgalmi terhelésére is hátrányokkal jár, a korábban a város délkeleti szegmensében megjelenő, onnan nyugati irányban viszonylag kényelmesen kapcsolatot találó forgalom lassan, de biztosan az északkeleti szegmensbe helyeződik át, ahonnan a tranzitforgalom számára kiemelten fontos nyugati kapcsolat csak nehezen, további nagy kerülővel, az M0-án keresztül érhető el. Ez nem csak nagyobb távolságot, de a sebesség miatt exponenciálisan megnövekvő üzemanyag-fogyasztást és erősödő környezetterhelést jelent – tömeges méretekben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek