Az ÖBB Rail Cargo Group részt vesz az első Kínai Nemzetközi Import Expón

iho   ·   2018.11.08. 08:45
400px_railcargogroup

A sanghaji Nemzeti Kiállító és Kongresszusi Központban zajló, egyhetes rendezvényen százhetvenkét országból 3600 vállalat vesz részt. Az ÖBB Rail Cargo Group (RCG) a saját standdal a Kína iránti növekvő elköteleződéséről tesz tanúbizonyságot.

A vásáron több ország számos politikusa is tiszteletét tette, többek között Margarete Schramböck osztrák digitális és gazdasági ügyekért felelős szövetségi miniszter; Friedrich Stift, Ausztria pekingi nagykövete; Palkovics László innovációs és technológiai miniszter; Andreas Matthä ÖBB-vezérigazgató, valamint Thomas Kargl, az RCG igazgatótanácsának tagja.

Az ÖBB Rail Cargo Group is részt vesz a sanghaji Nemzetközi Import Expón. A felvételen balról jobbra Mondvay-Németh Boglárka, a Rail Cargo Hungaria (RCH) marketingigazgatója, Kovács Imre, az RCH igazgatótanácsának tagja, Andreas Matthä ÖBB-vezérigazgató, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Thomas Kargl, a Rail Cargo Group igazgatótanácsának tagja (fotó: ÖBB Rail Cargo)

Naponta körülbelül százezer látogató kaphat elsőkézből információkat a Rail Cargo Group szolgáltatási portfóliójáról a vasúti összeköttetések és innovációk terén. A potenciális ügyfelek és üzleti partnerek leginkább az intermodális szállításról, az RCG end-to-end logisztikai hálózatáról, valamint a TransANT elnevezésű innovatív, könnyűsúlyú, rugalmas felépítményű vagonplatformról érdeklődtek.

A szállítási kapacitás növelése érdekében az ÖBB teherszállítási ága hosszútávon egészen Kínáig terjeszkedik logisztikailag. A sanghaji vásáron való részvétel egy újabb lépés a távol-keleti jelenlét további erősítése felé. A Kínába tartó és onnan induló fuvarok terv szerint haladnak: november folyamán az RCG átlépte a 2018-ra tervezett ambiciózus négyszázas számot az Ázsia és Európa között közlekedő tehervonatok terén. A szerelvényeken több mint harmincezer standard konténer utazott. Az RCG állandó kínai fuvarjai leginkább a Csongking–Duisburg, valamint a Hszian–Budapest útvonalakon haladnak. A vonatok oda és vissza is szállítanak árukat, üres járat nincs. A Európa egyik vezető logisztikai vállalatának számító Rail Cargo Group 2019-re már hatszáz vonattal számol.

A 8700 alkalmazottat foglalkoztató társaság évente 2,2 milliárd euró (körülbelül hétszáztízmilliárd forint) bevételt könyvelhet el. Az RCG erős partnereivel együttműködve átfogó, háztól házig történő logisztikai hálózatot kínál Európában és azon túl, Ázsiában is, összekötve európai agglomerációkat és kikötőket például Oroszország és Törökország sikeres gazdasági központjaival. A Csoport vezető vállalata a Rail Cargo Austria AG.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek