Bali baleset: szétszedik a roncsot

iho   ·   2013.04.16. 12:32
cim2

Sikerült felszínre hozni a szombaton Bali szigetén a Denpasar repülőtér pályája előtt vízbe esett Boeing-737-es pilótafülkéjében dolgozó hangrögzítőt, a fedélzeti adatrögzítőt már korábban Dzsakartába szállították alapos vizsgálatra. Mint arról beszámoltunk, szombaton első hírek szerint a Lion Air gépe 110 utassal a fedélzetén túlfutott a pályán, aztán később tisztázódott, hogy valójában a másik irányból történő megközelítés végsó szakaszában, még a pálya előtt esett tengerbe a gép. Szerencsére halálos áldozata nem volt a balesetnek, több mint negyven embert szállítottak kórházba, de többségüket azonnali vizsgálat és kezelés után ki is engedték.

A hangrögzítő (CVR, Cockpit Voice Recorder) felhozatalát helyszíni jelentések szerint az erős hullámzás és a korallzátonyok közelsége nehezítette. A kettétört, egyébként vadonatúj, közforgalomban mindössze két hetet repült 737-800-ast részeire kell darabolni ahhoz, hogy kiemelhessék a tengerből. Korábban az indonéz légügyi hatóság vezetője arról beszélt, hogy a gépet a közeli partszakaszra vontatják át, hogy alaposabb vizsgálatnak vethessék alá, de kiderült, a vízzel telt törzs túl nehéz ehhez. A friss felvételek azt mutatják, hogy a szárnyakat és a törzs farokrészét már sikerült le is szedni a gépről.

A PK-LKS lajstromjelű gép pontos baleseti pozcióját a hatóság végülis 50 méterre adta meg a küszöbről, ennyit kellett volna tehát a gépnek repülnie ahhoz, hogy a pályán érjen földet. Hogy ez miért nem történt meg, azügyben az időjárást és a pilóták ténykedését elemzik fokozott figyelemmel.

A korábbi jelentésekkel ellentétben nem is 10, hanem 15 ezer órás gyakorlattal rendelkező kapitány a jelentések szerint a leszállás előtt átvette a gépet vezető másodpilótától az irányítást, mert az első tiszt a sűrű esőben elvesztette vizuális kapcsolatát a leszállópályával. A helyi média jelentései szerint ezután „az időjárás változásai” okoztak nehézséget a személyzet számára, ez azt a verziót valószínűsíti, hogy a szélirány gyors változásai, az úgynevezett szélnyírás jelensége tette nehézzé a leszállást.

Hasonló, de tragikusan végződő baleset érte 1971 augusztusában Koppenhága előtt, ugyancsak a tenger fölött történő megközelítés közben a Malév HA-MOC lajstromjelű Il-18-asát. A balesetet néhány éve megjelent könyvében a Malév azóta elhunyt egykori főpilótája, dr. Fülöp András is szélnyírással magyarázta, ahogy képletesen fogalmazott: „kirántották alóluk a levegőt“. Érdekes, hogy a magyar pilótának még a szóhasználata is hasonlított a 737-es kapitányéhoz, aki közvetlenül a baleset után azt mondta, hogy úgy érezte, „lehúzta a szél a gépet”.

A két baleset közti különbség azonban mindenképp az, hogy a koppenhágai katasztrófa idején még alig ismerték ezt a veszélyes meteorológiai jelenséget, míg most a gép maga figyelmezteti („Windshear! Windshear!”) a személyzetet a jelenlétére, a pilóták pedig alapos kiképzést kapnak azügyben, hogy mi ilyenkor a teendő.

Kapcsolódó hírek