Bemutatkozott az első amerikai Flirt

iho/vasút   ·   2017.10.13. 11:15
400px_texrail_flirt

Igaz, az atlantai APTA kiállításon a napokban rendezett bemutatón még csak az első szerelvény fele, három kocsi volt jelen. A Stadler US vezérigazgatója, Martin Ritter elmondta: ez a cég első olyan, önjáró elővárosi vonata, amely megfelel a Szövetségi Vasúti Hivatal előírásainak. A Stadler jelentős potenciált lát az Egyesült Államok elővárosi vasúti piacában. A svájci vállalat volt a Fort Worth-i Közlekedési Hatóság közbeszerzésére jelentkező egyetlen olyan cég, mely valóban a legkorszerűbb járművet kínálta.

Elkészült az első amerikai Flirt-szerelvény. A Fort Worth-i Közlekedési Hatóság nyolc hatrészes motorvonatot vesz (fotók: Stadler)

A 2015 júniusában megkötött, százmillió dolláros üzlet értelmében érkező dízelszerelvények a Fort Worth központját a dallasi Fort Worth nemzetközi repülőtér B termináljával összekötő, negyvenhárom kilométer hosszú TEX Rail-vonalon fognak közlekedni a pálya 2018. decemberi megnyitását követően.

A Global Rail News arról ír, hogy annak ellenére, hogy a svájci cég már többször is szállított vasúti járműveket az USA-ba, a Flirt-motorvonatcsaládnak ez az első sikere. Továbbá az első olyan üzlet is, mely szövetségi támogatást nyert el. Ennek és a Buy America-törvény értelmében a járműveknek legalább hatvan százalékban kell amerikai hozzáadott értéket tartalmazniuk. A szerelvények alumínium kocsiszekrényei és a forgóvázak Svájcban készülnek, a készre szerelés viszont már a Utah állambeli Salt Lake City-vel szomszédos North Salt Lake-ben található, Union Pacifictől bérelt üzemben zajlik.

A korszerű dízelvonatokon 224 utas foglalhat helyet

A nyolcvanegy méter hosszú, hatrészes vonatokat a Deutz két TCD 16.0 V8 típusú, a Tier 4-es környezetvédelmi előírásoknak megfelelő dízelerőforrása mozgatja. A motorok egyenként ötszázhúsz kilowatt teljesítménye százharminc kilométer per órás sebességre képes gyorsítani a texasi Flirtöket. A vonatok a Stadler szerint kényelemben és gyorsulásban a kategória legjobbját nyújtják: az utastérben 224, oldalasztallal és USB-csatlakozóval ellátott ülőhely, valamint egy akadálymentesített WC található – számol be a Railway Gazette.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek