Bővíti avonmouthi telephelyét a DHL

iho   ·   2017.07.19. 16:15
400px_dhl

A 24,75 millió euróba kerülő létesítmény alapkövét a napokban helyezték el. Az épületben egy 2800 négyzetméteres, szabályozott hőmérsékletű áttároló kamra, valamint egy több mint tízezer négyzetméteres külső áttároló kamra is helyet kap majd – jelenti a Logistik Express.

Jövő év elejére lehet kész a DHL avonmouthi telepének bővítése (forrás: Logistik Express)

A DHL Supply Chain úgy gondolja, a beruházás kulcsfontosságú ahhoz, hogy még jobb szolgáltatást tudjanak nyújtani az ügyfelek számára Délnyugat-Angliában és Walesben. Az új létesítménynek köszönhetően az ügyfeleknek már nem közvetlenül az országos elosztóközpontból kell kiszolgálni a regionális helyszíneket, így a járművek felhasználását is ennek megfelelően, például a háztól házig történő kiszállításra vagy összegyűjtésre lehet optimalizálni.

A várhatóan 2018 januárjában átadásra kerülő épületnél a kétszintes pótkocsik kiszolgálását is lehetővé tevő rámpakiegyenlítőkkel az elérhető legnagyobb és leghatékonyabb pótkocsikat is használni lehet majd. A járművek optimalizálása által pedig kevesebb kilométert kell majd megtenni, csökkentve ezzel a dugókat és a zajszennyezést.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek