Bővült a röszkei határátkelő

MTI   ·   2013.07.10. 12:13

Befejeződött a röszkei határátkelőhely részben uniós támogatással megvalósult bővítése, a belépő- és a kilépőoldalon egyaránt kilenc-kilenc sáv várja az autósokat – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Suller György Attila, a szervezet vám- és jövedéki szóvivője közölte, az M5-ös autópályához kapcsolódó határátkelőhely forgalma a 2002-es átadás óta mindig is kiemelkedő volt, a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások szabadságolása idején folyamatosan növekedett, és emiatt gyakorivá váltak a jelentős torlódások.

A határellenőrzésben résztvevő magyar hatóságok az átkelőhelyen általában a kapacitás maximális kihasználásával, erőik átcsoportosításával, az összes forgalmi sáv működtetésével próbálták és próbálják gyorsítani a forgalmat – tudatta az őrnagy.

A most befejeződött bővítés során az átkelő két-két ki- és belépőoldali, az uniós ellenőrzési szabályoknak megfelelő személyforgalmi sávval egészült ki, emellett kiszélesítették mindkét oldalon az ellenőrzési helyekre vezető buszsávot. Az átépítés során áthelyezték a vizsgálati épületet, és a korábbinál több vizsgálati helyet alakítottak ki. Az átkelő megnövekedett kapacitásának megfelelően a belépőoldalon a parkolót is bővítették – közölte a szóvivő.

Az 522 millió forintos összköltségű bővítési munka – amelyből 392 millió forintot fedezett uniós támogatás – 2013 februárjában kezdődött.

A magyar-szerb határon május 16-án nyílt új határátkelőhely a Csongrád megyei Ásotthalom és a vajdasági Királyhalom (Backi Vinogradi, Bácsszőlős) között. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára akkor közölte, a tervek szerint 2014-ben a szerb-magyar határszakaszon további két új átkelő nyílik. Felújítják és átadják a forgalomnak a régi röszkei átkelőt, Bácsszentgyörgy és Rastina között pedig újat alakítanak ki.

Kapcsolódó hírek