BUD-tervek feltételes módban: 2025-ben indulhat a 3. terminál építése, addig feléleszthetik az 1-est

iho/repülés   ·   2021.05.15. 15:00
bar_41

Nyárra bővül a forgalom, először az ázsiai hosszútáv éled, később jönnek vissza az amerikai társaságok. Máshol épül a parkolóház, de lesz komplex tömegközlekedési csomópont, vasútállomással.

A kellően változatos légitársasági körnek és utazóközönségnek köszönhetően a régió más reptereinél gyorsabb forgalomnövekedést vár Chris Dinsdale, a Budapest Airport Zrt. közelmúltban kinevezett új vezérigazgatója.

(fotók: Budapest Airport)

Az AIRportal.hu-nak adott interjúban elmondta, lehet, hogy kősőbb, de valamennyi tervezett fejlesztésbe belefognak. 2025-ben kezdődhet el az új utascsarnok megépítése, addig egy móló hozzáépítésével ideiglenesen megnyílhat az 1. Terminál, erre a lépésre a vezérigazgató szerint eredetileg már idén számítottak. A tervezett parkolóház kicsit más helyszínen épül meg, helyére egy komplex tömegközlekedési csomópontot terveznek, amely a leendő vasútállomással is össze lesz kötve – idéz az interjúból a reptérkezelő közleménye.

Dinsdale elmondta, a cél az, hogy az új terminálterületeket összekapcsolják a meglévőkkel, azaz továbbra is egy terminál legyen, ne pedig valamiféle különválasztás. „A hagyományos diszkont és a nemzeti légitársaságok között folyamatosan mosódik el a határvonal. Ezért nem tervezzük diszkont terminál kialakítását; egységes minőséget szeretnénk biztosítani, légitársaságtól és célállomástól függetlenül” – mondja a BA vezérigazgató.

A terv tartalmazza a parkolóház megépítését „kicsit más helyszínen... A korábbi területen egy multifunkcionális csomópontot fogunk kialakítani, ami átformálná a repülőtér megközelítését és az itteni közlekedést. A busszal, minibusszal és taxival érkezők egyaránt könnyen meg tudják majd közelíteni a repülőteret, a vasútállomás pedig e tervezett központ mellé kerülne.”

A vezérigazgató szerint az amerikai légitársaságok visszatérésére néhány évet még várni kell, viszont Ázsia felé „már hamarabb visszaállhat a közvetlen forgalom”. A légi áruszállítás kiváló eredményei kapcsán említette a „Légi Selyemút” nemrég történt bejelentését Kína és Magyarország között, és hangsúlyozta, vizsgálják a Cargo City további bővítését, hiszen azt látjuk, hogy az árumennyiség már idén elérheti a 150 ezer tonnát.

A BA hírlevele továbbra is alacsony áprilisi utasforgalomról, de ismét belépő járatokról is informál: „Újraindult a Belavia Budapest-Minszk járata, mely mostantól heti kétszer, szerdán és vasárnap közlekedik a két főváros között, Embraer E175 típusú repülőgépekkel. Szintén visszatér a Ryanair Párizsba, Malagába és Rómába közlekedő járata, heti két alkalommal biztosítva légi összeköttetést a közkedvelt városok és Budapest között. A Pegasus is bejelentette Budapest-Isztambul járata újraindulását, szintén heti két járattal menetrendjében.” Az utazási kedv továbbra is megvan, a korlátozások csökkenésével vagy eltűnésével, várhatóan megindulhat a forgalom jelentősebb növekedése – prognosztizálja a reptérkezelő.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.