CEF-pályázatok: nyilvánosak az összegek

iho   ·   2016.03.07. 09:03

A CEF (Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz) összesen 1,08 milliárd euróval, azaz 337 milliárd forinttal támogatja a magyarországi beruházásokat, a nemrég a Magyar Közlönyben megjelent lista szerint kiemelt, és régóta csúszó vasúti beruházások is szerepelnek köztük.

A hosszú évek óta emlegetett repülőtéri vasút (ami a jelenlegi elképzelések szerint a 100a vasútvonalból kiágazó, majd oda visszacsatlakozó kétvágányú pálya lenne) bruttó költségét 142 milliárd forintra taksálják, ebből nettó 96 milliárd forint érkezne a CEF-ből. A projekt előkészítésének a tervezéséhez azonban még az IKOP 1,7 milliárdos támogatását is fel lehet használni. A legutóbbi hírek szerint – bár dátumot már sokat hallottunk, magyarországi magánfinanszírozástól kezdve a külföldi tőkéből támogatott beruházásig – 2017-ben fejeződne be a tervezés, az építkezés 2020-ra készülne el.

A 80a, Budapest–Hatvan vasútvonal korszerűsítése, a Keleti pályaudvar–Kőbánya felső közötti harmadik vágány megépítésével, az ETCS telepítésével 156 milliárd forintba kerülne, ehhez 103 milliárdos támogatásra pályázunk. A tíz 470-es és a huszonöt 480-as mozdony fedélzeti ETCS berendezéseinek telepítése 3,4 milliárdos uniós támogatást emésztene fel – írja a napi.hu.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Új uniós tanulmány készült a hyperloop kilátásairól

iho/vasút   ·   2026.01.13. 12:00

Az uniós Mobilitási és Közlekedési Főigazgatóság által kiadott kutatás az első uniós szintű értékelés az ágazat technológiai felkészültségéről, szabályozási környezetéről, üzleti kilátásairól, valamint az európai támogatások lehetséges módjairól.