„Vészhelyzet esetén értesítendő”: figyelmeztető táblákat helyez ki az útátjárókban a MÁV
Idén eddig tizenöttel több baleset történt vasúti átjárókban a tavalyi év azonos időszakához képest, a halálos áldozatok száma pedig a kétszeresére emelkedett.
Idén eddig tizenöttel több baleset történt vasúti átjárókban a tavalyi év azonos időszakához képest, a halálos áldozatok száma pedig a kétszeresére emelkedett.
A szeptember 16–22. között zajló programokkal az elektromos rollerek és más mikromobilitási eszközök körültekintő használatára, valamint a gyalogos és kerékpáros közlekedésre szeretnék irányítani a figyelmet a szervezők.
A cél: a balesetmegelőzést és a vezető nélküli működést segítő rendszer kifejlesztése kis sebességnél.
Tovább romlott a baleseti statisztika a MÁV hálózatán: a mai napig 35 baleset történt vasúti átjáróban a KRESZ megszegése vagy figyelmetlenség miatt, hat esettel több, mint az elmúlt év azonos időszakában.
A cél, hogy megelőzzék a vonatok ütközését a hatalmas állatokkal, mely nagyon súlyos balesetet is eredményezhet.
Szerdán Nemeskeresztúrnál törte le a félsorompót egy furgonos egy vasúti átjáróban. Ami ezután következett, arra nincsenek szavak! A balesetről fedélzeti videó is készült.
Január 28-án, vasárnap délelőtt is történt ütközés, egy autó a vonat oldalának hajtott Fehérvárcsurgónál...
Kétévnyi kihagyást követően megkezdődött az idei berlini vasúti szakkiállítás és -vásár. A szerdai paletta részét alkotta a Stadler walesi Flirtje, a Tatravagónka farönkszállító kocsija, valamint a Plasser & Theurer pályakarbantartó járműve.
A hazai A-Híd Zrt. által felújított vasútvonalon telepítették az első világító sorompórudakat Észak-Csehországban.
Múlt pénteken kis híján szembe közlekedett egymással két intercity Hort-Csánynál, de a két ember gyorsan beavatkozott.
A balesetek jelentős részét a kerékpárosok szenvedik el.
A gyerekek fantáziája élénk, ezért a közlekedési jelzőtáblákat is gyakran másként értelmezik – ezt is megtudhatják azok a rendőrök, polgárőrök, pedagógusok, akik a BringaAkadémia felkészítő képzésén vesznek részt.
Sisakba épített aktív balesetvédelmi technológiát fejlesztett ki a kerékpáros gázolások megelőzésére az Ericsson, a Volvo Cars és a POC védőfelszerelés gyártó vállalat. Egyelőre Volvókon működik – érthető okokból.