BKV
Elektromos midibuszokat vesz a BKK
Húsz új, szóló, alacsonypadlós midibusz beszerzésére írtak ki tendert.
Fél éve adták át, de a zaj miatt át kell alakítani az 1-es villamost
Több száz embernek keseredik meg az élete a XI. kerületben, ugyanis a villamos egy ívben rendkívül csikorog.
Vége a BKV adósságának
Átvállalta a magyar állam a BKV teljes, 52,29 milliárd forintos hitelállományát – olvasható a fővárosi önkormányzat honlapján.
Döntött a Fővárosi Közgyűlés: lesz összekötés!
Ahogy már beharangoztuk, közlekedési szempontból is izgalmas volt a mai budapesti közgyűlés.
Őrült nagy durranás előtt? Tényleg lesz 200 milliárdból metró Gödöllőig?
Van, aki informátorunknak kijelentette, „simán átnyomja” a közgyűlésen. És persze az is lehet, aprópénz a 200 milliárd, és nem lesz elég semmire sem. Miközben ezt is negyven éve meg akarják csinálni. Múltidőző extra a keddi közgyűlési döntés elé.
Előjáték a Fonódóhoz
Tárlat a metrón – 2. rész: a szecesszió zsenije
Lechner – Az alkotó géniusz címmel nyílt mozgókiállítás a budapesti metró szerelvényeiben az építész születésének 170. évfordulója és a szecesszió világnapja alkalmából.
Strandolna? Elég hozzá egy BKK-bérlet!
A 7-esen ugyanis július 7-éig egy strandbusz jár. Izzadni azon is lehet, sőt akár leégni is...
Vágánykivetődés az 1-esen: bűncselekmény?
Ez van, amikor a fizika nem hagyja magát. De ez nemcsak a fizikáról szól: kontárság, amely szakértőnk szerint akár büntetőjogi felelősséget is felvethet.
M3: többször változik a héten a menetrend
A Sibrik Miklós úti felüljáró felújítása miatt a héten többször változik a 3-as metró és több busz menetrendje.
Szabályozná a turistabuszokat a főváros
A Budapesti Közlekedési Központ valamennyi városnéző buszt üzemeltető céggel szerződést kötött a BKV megállóhelyeinek használatára.
Tárlat a metrón
Újabb fontos kiállítás a Metró Galéria szervezésében. Anne Frank naplóját nem lehet eleget népszerűsíteni.