Déli Körvasút: most sincs környezetvédelmi engedély
Vitézy Dávid szerint a keddi döntés elsősorban formális jogi kifogásokon alapul, ezért a beruházás egésze még nem veszett oda.
Vitézy Dávid szerint a keddi döntés elsősorban formális jogi kifogásokon alapul, ezért a beruházás egésze még nem veszett oda.
Május másodikán tartják a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyének a megsemmisítése érdekében indított per második tárgyalását. Amennyiben az ítélet nem kedvez a projektnek, beláthatatlan, hogy mikor valósulhat meg a kétmillió embert érintő beruházás.
A Ferencváros és Kelenföld közötti pályaszakasz kapacitásbővítéséig azonban csak továbbra is két vágányt lehet majd használni.
Megnéztük az anyagolást a hídhoz vezető pályaszakaszokon. A munkavonatok már átjárnak a legújabb szerkezeten is!
Megkezdődött az új hídelemek elhelyezése a fontos fővárosi vasúti Duna-híd harmadik új felszerkezetén.
Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz, a CEF2 hétmilliárd eurós keretösszegű közlekedésfejlesztési felhívására január közepéig nyújthatnak be pályázatokat a tagállamok.
Ismét két Szergej érkezett a feladat elvégzésére. Vasárnaptól már a forgalom is használatba veheti az új hidat.
Az első ütem után jöhet a második: az egyik régi híd bontása most befejeződött, az új hídelemek beépítésre várva már sorban állnak a Dunán.
A V-híd M62-eseivel kezdték meg vasárnap reggel a próbaterhelést.
Az utolsó elem beemelésével fizikailag is eggyé, így átjárhatóvá vált a műtárgy harmadik hídszerkezete. Heteken belül a vasúti vágány is kiépül: 68 év után hoznak létre új vágányt a Duna felett.
A műtárgy utolsó hídeleme a napokban kerül a helyére. A bővítés elkészülését követően a meglévő két hídszerkezetet cserélik újra.
Kiválasztotta a győztes tervezőt a Budapest Fejlesztési Központ. Népliget a harmadik megálló, aminek indul a tervezése, a Sporaarchitects a győztes cég.
Elindult a KISS-flotta, sorra készülnek az IC+-kocsik, és csak kapkodtuk a fejünket, olyan hirtelen változtak a menetrendek.
A kiemelt fontosságú projekttel a Ferencváros és Kelenföld közötti forgalmas, kétvágányú szakaszt részben három-, részben négyvágányúvá fejlesztik, növelve a kapacitást, legkésőbb 2027 végére.
Az érintett újbudai zöldterületek is megújulnak, kerékpárral és gyalogosan is bejárható zöldfolyosó jön létre a Budaörsi úttól egészen a Dunáig.