Indulhat a Prága/Varsó–Berlin–Oostende járat
A Varsó és Oostende közötti járat Berlinben egyesülne a Prágából érkező stokkal, Lengyelországban azonban belföldi utazásra nem vehető majd igénybe.
A Varsó és Oostende közötti járat Berlinben egyesülne a Prágából érkező stokkal, Lengyelországban azonban belföldi utazásra nem vehető majd igénybe.
A Newag Impuls II típusú motorvonat a dízelüzemet az elektromos hajtással kombinálja.
Idén is borzasztóan sokat késett a spliti járat, mégis sikertörténet.
Egy SM42-es dízelmozdonyt építettek át üzemanyagcellássá, távvezérléssel is ellátták. A technológia alkalmazása jelentős lépés lehet a lengyel vasút karbonlábnyomának csökkentésében.
Összesen harmincnyolc hétkocsis szerelvényre és negyvenöt többáramnemű mozdonyra van igényük.
Villamos-akkumulátoros üzemű Siemens Mireókat hozhat a Netz Ostbrandenburg-hálózatra a Niederbarnimer Eisenbahn 2024-től.
A vasúti közlekedés fejlesztéséről és az Európai Unióval folytatott tárgyalásokon képviselendő közös álláspontok kidolgozásának szükségességéről is szóló együttműködési megállapodást írtak alá a visegrádi csoport közlekedésért felelős miniszterei.
A lengyel–litván kooperáció a két országon kívül Németországban és Olaszországban tervez fuvarozni.
Június 1-jétől a legtöbb nemzetközi járat az eredeti menetrenddel és kapacitással, és akár megújuló szolgáltatásokkal is közlekedik a külföldi vasútvállalatokkal együttműködve.
A 870 kilométernyi nagysebességű vonal betáplálásának kiépítése a világ valaha volt legnagyobb villamosítási beruházása.
Kilencvennégy kilométernyi pályát korszerűsítenek és villamosítanak a lengyel határ környékén.
Háromszázötven kilométeren épült ki a kettes szintű ETCS Lengyelországban, lehetővé téve az emelt sebességű közlekedést a főváros és Gdynia között.
A Budapest–Varsó vasútvonal egy-egy leágazással Bécset és Székesfehérvárt is bekapcsolhatja a nyugat-európai nagysebességű vasúthálózatba.
Az év végéig összesen tizenöt ilyen autóbuszt szállít a lengyel gyártó a németországi Kölnbe.
A PKP Cargo International huszonkilenc 753.7-esbe szerelteti be az ETCS fedélzeti egységét.