1200 köbméter sittet hordtak ki a Keletiből
A kivitelezés többek között a pinceszinti tartófalak szigetelésével, talajmegerősítéssel folytatódik.
A kivitelezés többek között a pinceszinti tartófalak szigetelésével, talajmegerősítéssel folytatódik.
Egy GYSEV-es mellékvonal októberig kiesik a vonatforgalomból. A MÁV-nál a szokásos munkák zajlanak, újdonságot a Dombóvár és Szentlőrinc közötti meló jelenti. A többivel is szépen haladnak, nemcsak átvitt értelemben.
A tervezett ütemezésnek megfelelően június 18-án befejeződött a kivitelezés. A második ütemben, augusztus végétől Üllő és Monor között folytatódnak a munkálatok.
A tetőfelújításon felül a vágányokhoz is hozzányúl a MÁV, ezért június 19-étől július 17-éig számos, a Nyugatiból induló vagy érkező vonat végállomása megváltozik. Buszos pótlás nem lesz, vonatösszevonások viszont igen.
A Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton közel héthónapos üzemszünet után indult újra a forgalom. A kisvasút állomásain megszépült környezetben várják a kirándulókat.
Az Ütközéspont kampány célja a veszélyforrások tudatosítása, valamint felhívni a közúti közlekedésben résztvevők figyelmét a közlekedési szabályok betartásának fontosságára.
Jó pár aprómunka lesz a héten, semmiképpen se rutinból vonatozzanak!
Jól olvasta a címet: a vasúti gördülőállomány versenyképességének megőrzése, folyamatos és hatékony fejlesztése megköveteli a vasúti járműgyártási rendszer átalakítását.
A vasúti átjárókban történt baleseteket az oda behajtók figyelmetlensége és a KRESZ előírásainak megszegése okozza. A MÁV teljes hálózatán 2008 óta nem volt vasúti hibából bekövetkezett, halálos áldozatot követelő baleset.
Már a nagygépek is megkezdték az ágyazatrostálási munkálatokat Vecsés–Üllő–Monor szakasz felújításán.
A Francia út környékén újra és újra megjelenő, nagy mennyiségű illegális szemétlerakás kiemelt vasútbiztonsági kockázatot is jelent.
Az Európai Bizottság és portugál EU-elnökség szervezésében a mai napon online eseménnyel indult az egész éves kampány, amelynek legfőbb célja a vasút, mint a biztonságos és fenntartható közlekedési mód népszerűsítése.
Negyven méteren múlt a tragédia. És hatalmas szerencse is kellett az elkerüléséhez.
A MÁV-Volán-csoport közös fejlesztéseinek köszönhetően újabb város helyi bérletei lesznek elérhetők a MÁV-Start jegyértékesítési rendszerében.
Az Inter Traction Electrics Kft.-vel és a BM Heros Zrt.-vel kötött megállapodást a MÁV. Ennek célja, hogy az abban résztvevők kiaknázzák a digitalizációban és az automatizálásban rejlő előnyöket, kihasználják a szinergiákat.