Háromszáz – nem spártai, hanem Desiro ML
Ennyi ilyen típusú motorvonat közlekedik Ausztriában, az ÖBB-nél Cityjet márkanév alatt elővárosi és regionális viszonylatokon, a Raaberbahnnál pedig nemzetközi forgalomban.
Ennyi ilyen típusú motorvonat közlekedik Ausztriában, az ÖBB-nél Cityjet márkanév alatt elővárosi és regionális viszonylatokon, a Raaberbahnnál pedig nemzetközi forgalomban.
A PPP-konstrukcióban megvalósuló pátyolgatás harminc évre és hatvanegy járműre szól.
A České dráhy (ČD) legfeljebb százharminchárom EMU 400-as villamos szerelvényt rendelhet meg a prágai és a közép-csehországi elővárosi járatokra.
Húsz, plusz opcionálisan további harmincöt, háromszázhúsz kilométer per órás tempóra képes, egy- és kétszintes szerelvény gyártásáról van szó. A partnerség a technológiaátadást is tartalmazza a lengyel fél részére, többek között az alumínium kocsiszekrényekre vonatkozóan.
Az első két Panter villamos szerelvény a Děčín és Kadaň közötti U1-es regionális viszonylaton fog pendlizni.
A DB Regio Mitte a szükséges végső engedélyeket követően, várhatóan októbertől kezdheti meg a kétrészes, villamos-akkumulátoros üzemű járművek utasforgalmi próbaüzemét.
Az ország nemzeti vasúttársasága, a Željeznički prevoz Crne Gore (ŽPCG) három négyrészes villamos szerelvényt rendelt a Stadlertől. A beszerzést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank hiteléből finanszírozzák.
Az osztrákok új regionális emeletesei megszerezték a közlekedési engedélyt a két szomszédos országra.
Az olasz nemzeti vasúttársaság összesen hetvenhét, vegyesen Alstom- és Hitachi-gyártású villamos szerelvényt állít üzembe.
A svájci gyártó még négy Polaris szerelvényt szállít a hazai Gornergrat-vasútra, mely a világhírű hegycsúcsra nyíló egyedülálló látványról híres.
A Nagy-lengyelországi vajdaság tíz plusz opcionálisan további tíz, ötrészes villamos motorvonatot rendelt a Stadlertől. Az első szerelvények 2028-ban érkezhetnek.
A nyolcrészes szerelvényt 225 kilométer/órás tempóval is megkergetik a tesztpályán.
Hét alternatív, villamos-akkus hajtású motorvonatot szereznek be a Stadlertől, még inkább elősegítve a dízelüzemről való átállást az alsó-ausztriai regionális viszonylatokon.
A lengyel gyártó 8,4 millió euró támogatást szerzett a lengyel nemzeti helyreállítási és ellenállóképességi tervből. A jármű az ország első hazai fejlesztésű hidrogénvonata lehet.
A minisztérium száz új építésű szerelvény beszerzéséről tárgyal, amit az áprilisi választásokig nyélbe is szeretnének ütni.