Csaknem hatmillió utas
Ekkora forgalmat kezelt 2025-ben a litván vasút személyszállítási ága, az LTG Link.
Ekkora forgalmat kezelt 2025-ben a litván vasút személyszállítási ága, az LTG Link.
Négymillióval több utast szállított a ČD 2024-ben, mint 2023-ban, ez három százalékos növekedést jelent.
Ez két és félmillió utassal több, mint 2023 első félévében, a legnagyobb utasszámnövekedés a nemzetközi forgalomban mutatkozott.
A dokumentum létrejöttének oka Lázár János építési és közlekedési miniszter nyilatkozata, mely szerint decemberben újratárgyalják az augusztusban leállított személyforgalmú tíz mellékvonal helyzetét.
Megunták az osztrákok az 1-es vonal felújítása miatti állandó késéseket, hétfőtől egy időre lemondják a railjeteket Bécs és Budapest között.
A korszerű villamosmozdonyok október második felétől állnak szolgálatba a belföldi intercity-ken és a Bécsbe közlekedő eurocity-k élén.
Húsz kilenckocsis szerelvény készül a nemzetközi forgalomban közlekedő járatokra.
A spanyol nemzeti vasúttársaság ezzel megkezdheti a franciaországi kereskedelmi személyszállítási tevékenységeket.
A European Sleeper startup-társaság a napokban indította el első járatait, így 2008 óta ismét elérhető éjszakai vonat a két európai főváros viszonylatában.
A két főváros vasúti összeköttetése kiváló: reggeltől késő délutánig minden második órában közlekednek közvetlen vonatok, a menetidő hét óra. De éjszakai járatok is rendelkezésre állnak.
Az európai vasúti ágazat továbbra is megosztott, hogy szükséges-e a közös nyelv a határokon átlépő vonatokat kezelő személyzetnek. A különböző vasúti szövetségek eltérően vélekednek.
Az Európai Bizottság tíz olyan pilotprojekt támogatására bólintott rá, melyek vagy új nemzetközi vasúti összeköttetéseket hoznak létre Európában, vagy a már meglévőket fejlesztik tovább.
A spanyol nemzeti vasúttársaság egyelőre csak Lyonig és Marseille-ig kapta meg a közlekedési engedélyt.
A hosszabb Siemens-motorvonatok első példányai a december 11-ei menetrendváltással álltak forgalomba Ausztria Vorarlberg tartományában.
A hét plusz Stadler-motorvonatot Svájc és Németország között vetik majd be, mozdonyvontatású szerelvényeket nyugdíjazva.