Hálókocsiban Brüsszel, Amszterdam és Berlin között

iho/vasút   ·   2023.06.02. 15:00
europeansleeper_vonat

A European Sleeper startup-társaság a napokban indította el első járatait, így 2008 óta ismét elérhető éjszakai vonat a két európai főváros viszonylatában.

A magántársaság első vonata Berlin Gesundbrunnenből startolt – eredetileg a főpályaudvarról (Hauptbahnhof) indult volna, viszont azt karbantartási munkálatok miatt nem lehetett igénybe venni. A tizenegy kocsiból álló szerelvényt a Lineas által használt, de a Railpool tulajdonában álló és attól bérelt, 186-os sorozatú Bombardier Traxx villamosmozdony vontatta. A kocsikat különböző vasúti szolgáltatóktól – TRI, GfE (Gesellschaft für Eisenbahnbetrieb), Euro Express – bérelték; a vonatban két korábbi CIWL P-típusú hálókocsi és nyolc fekvőhelyes kocsi is futott.

A hálókocsis vonatotok kedden, csütörtökön és vasárnap indulnak Berlinből, a brüsszeli Midi pályaudvarról pedig hétfőn, szerdán és pénteken startolnak. Egy ülőhelyért 69 eurót (jelenlegi árfolyamon körülbelül 26 ezer forintot) kell fizetni, a fekvőhelyes kocsiban egy ágy 99 euróba (közel 37 ezer forint) kerül. A hálókocsiban egy ágyért 159 eurót (59 ezer forintot) kérnek el, egy egyszemélyes hálófülke kibérléséért pedig 199 eurótól (74 ezer forint) kell megszabadulni. A fekvőhelyes és hálókocsiban utazók számára a jegyár a reggelit is magában foglalja.

Már rögtön az első vonatpár kifejezett népszerűségnek örvendett: a társaság közlése szerint a német fővárosból 65 százalékos foglaltsággal indult, Brüsszel felől pedig teltházzal közlekedett.

A Chris Engelsman és Elmer van Buuren által alapított, hollandiai székhelyű European Sleeper szövetkezetként működik. A startupcég 2021-ben három hónapon belül 500 ezer euró (cirka 180 millió forint) induló tőkét gyűjtött össze azzal, hogy részvényeket adott el több mint 350 kisbefektetőnek, 2022-ben pedig további kétmillió euróhoz (hozzávetőlegesen 750 millió forinthoz) jutott részvények értékesítése által. A szolgáltatás tisztán kereskedelmi alapon, közszolgáltatási szerződés nélkül működik.

A vasúti személyszállítási piacra újonnan belépőket képviselő AllRail szövetségtől a European Sleeper első járatai elindítása kapcsán elmondták: a társaság a bizonyíték arra, hogy gyorsan növekszik a kereslet a nemzetközi távolsági vasúti személyszállítási szolgáltatások iránt, beleértve az éjszakai vonatokat is, és az ilyen szolgáltatások kereskedelmileg életképesen, nyílt hozzáféréssel üzemeltethetők. Ez is azt mutatja, hogy az úgynevezett Egységes Európai Vasúti Térségben az üzemeltetőknek többé nem kell partnerségre lépni a nemzeti vasúttársaságokkal az EU belső határainak átlépése során. Kiemelték: Belgium törvényt fogadott el, mely által az éjszakai vonatok üzemeltetőinek a következő két évben nem kell pályahasználati díjat vagy energiaköltséget fizetni. A szövetség szerint érthető, hogy az uniós tagállamok pénzügyileg segíteni akarják az új, határokon átnyúló távolsági vonatokat, ezt viszont minden szolgáltató számára megkülönböztetésmentes módon kell megtenni. Belgiumnak az éjszakai vonatok ösztönzésére irányuló megközelítése üdvözlendő és Európa-szerte követendő.

A European Sleeper szerelvényei egyelőre csak a Brüsszel–Amszterdam–Berlin útvonalon közlekednek, várhatóan 2024-től viszont Drezdán át Prágáig nyújtózik tovább a hálózat (kép forrása: Railway Gazette)

A European Sleeper szerint az új járat nemcsak az útvonalon fekvő városoknak fontos: London, Párizs és Varsó felé is csatlakozásokat kínál. A startupcég 2024 tavaszán tovább bővíti az útvonalat kelet felé: Berlinből Drezdába és Prágába is eljutnak majd az éjszakai vonatok. Ráadásul a tervezett gördülőállomány-bővítéssel akár napi járattá is fejlődhet – a szolgáltatás korábbi elindításának legnagyobb akadályát a piacon elérhető hálókocsik hiánya jelentette. Az első járműveket is bérlik, a távlati cél viszont akár harmincöt használt kocsi megvásárlása, melyeket három, korszerűbb megjelenésű, nagyobb kényelmet és privát szférát kínáló éjszakai szerelvénnyé alakítanának át – számol be a Railway Gazette.

A Brüsszel–Berlin járat elindítása a társaság számára csak az első lépcsőfok egy kiterjedt, Belgiumból és Hollandiából szerteágazó éjszakaivonat-hálózathoz. A 2025-től vagy 2026-tól tervezett Amszterdam–Brüsszel–Párizs–Barcelona útvonal egyike annak a tíz kísérleti projektnek, amit nem pénzügyi támogatásra választottak ki az Európai Bizottság nemzetközi vasúti kapcsolatokat ösztönző programjában. A European Sleeper ambiciózus célja, hogy minden éven egy új útvonalon indítson el vonatokat. Úgy vélik, egyre többen fogják az éjszakai vonatokat választani a repülők, autók vagy buszok helyett, mivel úgy juthatnak el céljukhoz, hogy közben aludni is tudnak.

(Nyitóképünkön a European Sleeper hálókocsis vonata. Kép forrása: Railway Gazette)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek