Cseh Pershingek Lengyelországba

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2012.10.14. 18:00
kiskep

Már egy ideje lógott a levegőben a megállapodás, először a lengyel Rynek Kolejowy portál tájékoztatott a megvalósulásáról. Az üzlet nyélbe ütését Petr Šťáhlavský, a ČD szóvivője október elején megerősítette, amiről a cseh IDNES is cikkezett. A cseh vasúttársaság négy évre adja bérbe tíz, 163-as sorozatú, Pershing becenevű egyenáramú villanymozdonyát a lengyel Przewozy Regionalne vasúttársaságnak.

163-as persing Střekov vára alatt Ústí nad Labemben<br>(fotó: IDNES.cz)

Ezek a mozdonyok a legelterjedtebbek közé tartoznak Csehország és Szlovákia területén, sőt egy ideje már Lengyelországban sem idegenek. A plzeňi Škoda vasúti járműgyártó üzemben készültek a nyolcvanas években és a kilencvenes évek elején. Végsebességük 120 kilométer per óra, ezért ma már csak regionális vagy személyvonatok élén találkozhatunk velük.

A lengyel vasúttársaság tervei szerint női beceneveket kapnak a bérbe vett villanymozdonyok, így például lesz Oliwia, Zosia vagy Agata nevű mozdony. Az üzlet pénzügyi hátteréről csak találgatások vannak, hivatalos adatot egyik fél sem árult el. A mozdonyoknak még kisebb alakításokon kell átmenniük a lengyel vasúti normák miatt, amelyeket a přerovi depóban végeznek el. A tíz Pershinget az év végéig adják át a csehek lengyel kollégáiknak.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.