Debrecen: Conectováros

MTI/iho   ·   2019.05.23. 18:00
400px_mercedes_conecto_debrecen

Az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója, Kossa György elmondta: leányvállalatuk, az Intertanker Zrt. a helyi DKV Közlekedési Zrt.-vel közös konzorciumban vesz rész Debrecen autóbuszos közösségi közlekedésében. A közszolgáltatási szerződés keretében megvalósult együttműködéssel az egy kilométerre eső tényleges költséget tekintve Magyarország egyik leghatékonyabb közlekedési modelljét valósították meg. Az együttműködés folytatásaként adták át csütörtökön azt az öt csuklós Mercedes-Benz autóbuszt, amelyet az Inter Traction Electrics Kft. (ITE) debreceni üzemében szereltek készre.

Öt újgenerációs Mercedes-Benz Conecto G csuklós autóbusszal frissült a debreceni helyi buszállomány (fotók: MTI/Czeglédi Zsolt)

A Spanyolországból már folyamatosan érkező alvázakra hamarosan megkezdik az úgynevezett Mercedes-Benz Reform autóbuszok sorozatgyártását is, ebből a helyben kifejlesztett típusból jelenleg egy közlekedik Debrecenben.

Debrecenben felértékelődött a közösségi közlekedés, a kapacitásokat bővíteni kell, egyebek mellett a városba települő nagyvállalatok igényeihez is igazodva. A jelenleg intenzív fejlesztés alatt álló helyi ipari parkokban néhány éven belül mintegy tízezer ember fog dolgozni, amely újabb kihívást jelent a közösségi közlekedésben. Az önkormányzat útfelújításokkal, egyirányúsításokkal, körforgalmak kialakításával segíti a közösségi autóbusz közlekedés fejlesztését.

A jelenlegi Volvo autóbuszok tíz évesek, az érvényes közszolgáltatási szerződés értelmében még két évig járnak a város utcáin. 2021-től megújult járműparkot kell üzembe helyezni Debrecenben.

A Törökországban gyártott járműveket Debrecenben, az Inter Traction Electrics Kft. (ITE) szerelte készre

Nagy Attila, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. vezérigazgatója az öt új busz átvételekor elmondta: már csütörtökön megkezdődik a Mercedes buszokra kerülő gépkocsivezetők oktatása. A járműveket a nagyközönség először hétvégén a Nagyerdőben, a Debrecen Drive járműipari kiállításon tekintheti meg, június 1-től pedig már utazhatnak is rajta.

A Mercedes-Benz legújabb generációs Conectóiból eddig ötvenöt állt forgalomba Magyarországon. A Törökországban gyártott kocsikból ötvenet vásárolt a Közlekedési Központok buszbeszerzéseit intéző Volán Buszpark Zrt. több magyar város helyi és helyközi közlekedése számára. Az alacsonypadlós, légkondicionált buszokból negyvenegy a Dél-alföldi Közlekedési Központnál (DAKK) landolt: huszonnégy Szegeden, tizenhét Kecskeméten. A Kelet-magyarországi Közlekedési Központhoz (KMKK) kilenc érkezett: kettő Salgótarjánban, egy Hatvanban, három-három pedig Szolnokon és Egerben állt üzembe. A debreceni öt csuklós beszerzése a Volán Buszparkétól külön üzlet.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek