Döntött a kormány: épülhet az új Közlekedési Múzeum!

iho/vasút   ·   2022.03.28. 12:00
kozlmuz_latvanyterv_01

A Budapesten, Kőbányán kialakítandó épületegyüttesre a Múzeum 2020-ban kötötte meg a tervezési szerződést, a tervek pedig most kapták meg az építési engedélyeket.

Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója arról számolt be, hogy most kezdődik meg a tervezés utolsó fázisa, vagyis a kiviteli tervek készítése, melyek nélkül egy ilyen ipari műemlék helyreállítása nem kezdhető el, mivel minden egyes részletnek jelentősége van a végeredmény szempontjából. Ez a fázis 2023 elejéig tart, ezt követően írható ki a közbeszerzés az új Közlekedési Múzeum építési munkálataira. A bontási és kármentesítési munkák viszont már ezt megelőzően elkezdődhetnek.

Az új Közlekedési Múzeum létrehozása a következő elemeket tartalmazza:

  • Folytatódik az ország egyik legjelentősebb ipari örökségi területének rehabilitációja, az egykori Északi Járműjavító Opera Eiffel Műhelyházaként működő csarnoka után a Dízelcsarnok méltó megújítása.
  • A Dízelcsarnokban jön létre az új Közlekedési Múzeum legnagyobb egybefüggő kiállítótere, ahol százhúsz egyedi vasúti, tömegközlekedési, közúti jármű és több ezer más műtárgy kap majd méltó otthont. A helyszín egy részén kapott helyet tavaly nyáron a Múzeum időszaki kiállítása – a látogatók már érzékelhették a terület hatalmas méreteit és páratlan atmoszféráját. A tervek szerint ez a kiállítás idén nyáron újra kinyit.
  • Az új Közlekedési Múzeumban a korábbinál kétszer nagyobb állandó kiállítás fog létrejönni, melynek kurátori, gyűjteményfejlesztési és restaurálási munkái szintén folyamatosan zajlanak.
  • A Dízelcsarnok kibővül egy, a látványterveken is látható kortárs, üveghomlokzatú épületrésszel, amelyben a kiállítótér fog folytatódni és ahol a Múzeum bejárata lesz a Kőbányai út–Könyves Kálmán körút csomópont (1-es és 28-as villamos, 9-es busz megállója), illetve az újonnan létesítendő Közlekedési Múzeum vasúti megállóhely felől.
  • A Kőbányai útra néző műemléki védettségű fejépület és a teljes tégla homlokzat is megújul. Ebben az épületben kapnak majd helyet többek között a Múzeum nemzetközi szinten is jelentős archívumi, könyvtári gyűjteményei és kutatási egységei, valamint a Múzeum történetében először a kifejezetten műszaki-közlekedési eszközökre specializált korszerű restaurátorműhelyek is.
Hivatalosan is rábólintott a kormány a Közlekedési Múzeum építésére (látványtervek: Diller Scofidio + Renfro)

Az új Közlekedési Múzeumot a nemzetközi tervpályázat győzteseként a New York-i székhelyű Diller Scofidio + Renfro építésziroda, valamint magyar partnere, a Noll Tamás Ybl-díjas építész által vezetett M-Teampannon építésziroda tervezi, számos magyar mérnök-, építész- és tájépítész-irodát bevonva. A tervezést teljes egészében Magyarország Kormánya finanszírozza a központi költségvetés forrásaiból, a beruházás felügyeletét a Közlekedési Múzeum végzi az Óbuda mérnökiroda közreműködésével.

Vitézy Dávid elmondta: a Közlekedési Múzeum csapata, valamint a Diller Scofidio + Renfro építésziroda és magyar partnere húszhónapnyi közös munkával érte el ezt a mérföldkövet. Egy máig álló volt vasúti csarnok megmentése és a mai szabványoknak, energetikai, akadálymentességi és műszaki előírásoknak megfelelő átépítése jóval bonyolultabb és komplexebb feladat, mint egy korszerű, új épületnek a nulláról való megtervezése. Ráadásul a múzeum műtárgyainak mérete és tömege miatt a kiállítás tervezésének javát is el kellett végezni az épület terveinek elkészítéséhez. A projektnek köszönhetően egy elhagyott ipari terület kap új funkciót, új vasúti megálló épül a múzeum mögött, továbbá minőségi zöldfelületek jönnek létre, ami megindíthatja Kőbánya és Józsefváros városrészek fejlődését. A cél egy nemzetközi viszonylatban is izgalmas és értékes, egyben a hazai közönség számára népszerű, színvonalas, családbarát kulturális negyed kialakítása.

 

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek