Durvul a helyzet Szegeden, végveszélyben a 170 éves Tisza-parti MÁV-örökség
Miután a múlt héten elbontották a Szegedi Tudományegyetem kezelésében álló, az 1850-es évek második felében épült MÁV-közraktárak kisebb, 120 méter hosszú épületét, az átgondolatlan lépés kedvezőtlen visszhangjára reagálva az egyetem vezetése már az új kormány közlekedési és beruházási miniszterével tárgyalna kérdésben.
A szóban forgó két hosszúkás, egyenként 120, illetve 180 méteres téglaépület az egykori Tisza teherpályaudvar területén, a szegedi Nagyállomástól északra, a Tisza jobb partján, tehát a vasúttal szoros szimbiózisban áll(t). A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a mára lepusztult területet oktatási és kutatási célokra hasznosítaná, közvetlenül a tervezett harmadik Tisza-híd és a jövőbeli intermodális csomópont mellett. A volt teherpályaudvar Szeged egyik legértékesebb barnamezős zónája, ám ezidáig csak forrás nélküli koncepciók születtek későbbi sorsáról, konkrét beépítési tervek egyelőre nincsenek.
Ám addig is az SZTE elkezdte a terület letakarítását: a felsőoktatási intézmény álláspontja az, hogy a területre vonatkozó hatályos Szegedi Építési Szabályzat szerint mindkét raktárépületet el kell bontani, mivel azokon keresztülhaladna egy tervezett másodrendű közlekedési célú terület, vagyis egy városi út. A vonatkozó szabályozási tervmódosítást – a kérdésben mélyen hallgató – Szeged város közgyűlése fogadta el, a döntésbe az egyetemnek nem volt beleszólása.
Noha a raktárak nem élveznek védettséget, az ügyet lelkiismeretesen feltáró szegeder.hu kritikai felvetése megalapozott: a bontás hiába teljesen jogszerű, ha azt megelőzően nem készült átfogó örökségvédelmi vagy ipartörténeti vizsgálat, és nem vonták be az eljárásba sem a közvéleményt, sem az egyetemi polgárságot. Az elbontott, 120 méter hosszú raktár mellett állva maradt még a 180 méter hosszú nagyobbik épület. A Szegederen megjelentekre küldött reagálásban a Szegedi Tudományegyetem ugyanis közölte, „természetesen minden vizsgálat elé áll az ügyben, és örömmel venné, ha ennek és az ehhez szorosan kapcsolódó szegedi harmadik híd építése ügyében Vitézy Dávid Miniszter Úrral konzultálni tudna”. A jelenleg a Lengyelországban, majd ezt követően Ausztriában tárgyaló kormányküldöttség tagjaként a közlekedési és beruházási miniszter ismeri a helyzetet, és ígérte, alaposabban is tájékozódni fog a kérdésben az illetékes szervnél.
A rákosrendezői kérdésre a főváros már progresszív választ adott, most akár Szeged következhet: Európa számtalan városában lehet találni pozitív példát az ilyen jellegű ingatlanok funkcionális újrahasznosítására. Van, ahol IT hubot vagy kulturális teret alakítottak ki, illetve startupok irodái működnek, de akadnak kiállítóhelyek, művésztelepek, fesztiválhelyszínek, éttermek, bulinegyedek, múzeumok, sőt, diákszállók, bentlakások és luxusapartmanok is ilyen épületekben.
A bontás miatt egyébként megszólalt Majó-Petri Zoltán, az SZTE egyetemi docense, az egyetem volt gazdasági és műszaki főigazgatója, a Szegedi Közlekedési Társaság 2016–2022 közötti ügyvezető igazgatója is, aki a közösség bevonásának hiányát kifogásolta a folyamatban. Ahogy Majó-Petri fogalmazott: „Én egy olyan városban és országban szeretnék élni, ahol amit lehet megőrzünk, átalakítunk, új funkciókat keresünk, bevonva a közösséget.”
Sajnos Szeged legalább két esetben nem erről az elkötelezettségéről vált híressé: a helyi polgárok emlékeznek arra, hogy a Bakay Nándor alapította kendergyár épületeit milyen viharos gyorsasággal bontották el, miközben a testvérváros Łódź hasonló létesítményéből a lengyelek pompázatos agórát varázsoltak, vagy arra, hogyan végezte a „legszögedibb szögedi”, Bálint Sándor néprajzkutató alsóvárosi „napsugaras” szülőháza.
Majó-Petri felszólamlását Szeged polgármesterének két évtizeddel ezelőtti kijelentése ellenpontozza: „Egy prosperáló város a jövőben képzeli el magát, és nem őriz, nem konzervál elavult struktúrákat pusztán csak azért, mert azokra szükség volt negyven évvel ezelőtt. Mert egy jól működő városvezetés a városát harminc–negyven évvel a jövőben képzeli el, és nem a múltban.” – igen, ezt még 2008-ban fejtegette Botka László.
A szegedi volt Tisza teherpályaudvar területét 2024 októberében adta az SZTE tulajdonába a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A két, ott emelt téglaépület az ország egyik első közraktára lehetett, lévén a XIX. század derekán épültek. A közraktározás intézménye szinte országosan ismert volt akkoriban: ezekből szállították ki az ott tárolt áruféleségeket a régió (szűkítve a kört: város, település) piacaira, feldolgozóüzemeibe. Definíciójuk szerint a közraktárak azok a vállalatok, amelyek áruk elhelyezésével, kiadásával és közraktári jegyek kibocsájtásával foglalkoznak.
Budapest közraktárait egyébként 1881-ben adták át rendeltetésüknek. A négy épületből napjainkra három maradt fent, felújításuk óta ezekben kulturális és kereskedelmi tér, a Bálna működik.
A közraktározási tevékenység manapság is létezik, Budapest Főváros Kormányhivatala engedélye alapján például jelenleg a következő társaságok gyakorolhatják: ÁTI Depo Közraktározási Zrt., Concordia Közraktár Kereskedelmi Zrt. és a Korona Közraktár Zrt.
Nyitóképünkön: Bálint András felvétele még a rövidebb épület elbontása előtt készült a raktárakról. Az épületek önmagukban „a Monarchia korának vasútépítészeti hagyományait tükrözik”, eklektikus, tégla és acél karakterrel” – áll egy tanulmányban
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
