Egy bő emberöltő múlva klímasemleges lenne a magyar vasút

iho   ·   2021.04.22. 21:00
00_fold_napja_2021

A MÁV-Volán-csoport célja 2050-ig a klímasemlegesség elérése, ennek érdekében kidolgozta fenntarthatósági célkitűzéseit. A zöldstratégiai célokat a Föld napján ismertette a vállalatcsoport, amelyek között kiemelt jelentőségű a közlekedési szolgáltatók szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése, a zöld digitalizáció, a hatékony energiagazdálkodás, a hulladékok környezeti terhelésének csökkentése és a körforgásos gazdaságra való áttérés, valamint a környezetbarát, fenntartható vállalati működés kialakítása.

A vállalatcsoport zöld kampánya a Vasút Európai Évéhez kapcsolódva indult 2021. február 17-én. Ettől az időponttól a MÁV-Start által kiállított elektronikus vonatjegyen, bérleten valamint azokon a nyomtatott jegyeken és bérleteken, ahol ez nem okoz többlet papírfelhasználást, a vasúttársaság feltünteti a távolságra vonatkozóan a szén-dioxid-kibocsátás megtakarítását. A személyautó helyett a MÁV-Start által biztosított vasúti közlekedést választó utas kilométereként átlagosan több mint hetven százalékkal kisebb szén-dioxid kibocsátással terheli a környezetet.

A MÁV-Volán-csoport fenntarthatósági stratégiai célkitűzései között szerepel a közlekedésből származó szén-dioxid-kibocsátás további csökkentése a villamosított vasútvonalak hosszának, az elektromos vasúti és közúti járművek darabszámának növelésével, valamint az áruszállítás vasútra terelésével. Kiemelt cél továbbá és a fejlődés egyik alappillére a járműpark korszerűsítése.

(fotók: MÁV)

A megrendelt negyven KISS emeletes motorvonatból kilenc már forgalomba állt, a kilencvenes szériából ötvenöt saját gyártású IC+-kocsi járja az országot és folyamatban van az első osztályú, bisztrókocsival felszerelt IC+-szerelvény gyártása is. Megérkeztek Szentesre az első vasútvillamosok, amelyek év végétől közlekedhetnek majd Hódmezővásárhely és Szeged között. Folyamatban van száztizenöt mozdony és ötven hibrid motorvonat beszerzése is. A nemzeti buszstratégia része, hogy 2022-től kizárólag elektromos autóbuszok helyezhetők forgalomba a 25 ezer főnél népesebb településeken. A Zöld busz program keretében elektromos autóbuszokat tesztel a Volánbusz és állít forgalomba nyolc városban és a Mátrai Erőmű térségében. Végső cél a korszerű autóbuszpark létrehozása, a buszos közlekedés károsanyag kibocsátásának és üzemeltetési költségeinek redukálása a fenntartható környezetvédelem érdekében.

Az ötven megújuló állomás projekt keretében több mint húsz állomáson és megállóhelyen épít ki a MÁV B+R parkolókat, megkönnyítve a váltást a kerékpáros, autós, illetve a vasúti közlekedés között. Az önkormányzatokkal együttműködve létrehozott P+R parkolók építésével arra ösztönözzük az embereket, hogy tegyék le autóikat és válasszák a környezetbarát közlekedési formát, a vasutat. Az elmúlt két évben nyolc helyszínen épültek P+R és B+R parkolók, 2021-ben további kilenc helyszínen folytatódnak a munkálatok. A Volánbusz országszerte 97 autóbusz-állomáson létesített kerékpártárolókat, amelyek összesen 3112 bicikli biztonságos tárolására alkalmasak. Emellett 58 nagyobb műszaki telephelyen is épült kerékpártároló összesen 958 tárolókapacitással a Volánbusz dolgozóinak kerékpáros munkába járásának támogatása érdekében.

A fenntarthatósági célkitűzéseknek fontos eleme a zöld digitalizáció. Magyarország optimális, zöld közlekedésének megteremtésében fontos lépés volt a vasúti és a közúti autóbuszos közlekedés egyesítése, amely lehetővé teszi a vidéki közlekedés összehangolását, a felesleges párhuzamosságok és a kihasználatlan járatok megszűnését, ezáltal az energiafelhasználás csökkentését. A zöld digitalizáció kiemelt projektje a jegyvásárlást megkönnyítő, vasúti és közúti közös elektronikus jegyértékesítő rendszer, melynek fejlesztését a MÁV-Start megrendelésére a MÁV Szolgáltató Központ végzi. Egyre több busz- és vonatbérlet, jegy is elérhető a felhasználóbarát Elvirában és a MÁV Applikációban egyaránt. Az informatikai rendszerek fejlesztésének meghatározó szerepe van a hatékony utastájékoztatásban és kiszolgálásban, a vasúti és közúti menetrend optimális tervezésében, és mindazon folyamatokban, amelyek racionalizálásával a környezeti erőforrások kímélhetők. Cél az integrált állomási és fedélzeti utastájékoztatás megteremtése, az integrált diszpécserközpont kialakítása, valamint az egységes menetrendi és díjszabási alapadat-kezelő rendszer megvalósítása.

Már zajlik a vasúti és közúti közös jegyértékesítő rendszer kifejlesztése, valamint a központi forgalomirányítási rendszerek kiterjesztése új vonalszakaszokra. A megújuló technika alkalmazásával megbízhatóbb és pontosabb információk jutnak el a vasutat és autóbuszos közlekedést használókhoz.

  • A Déli pályaudvar vizuális utastájékoztató rendszere kiegészült három nagy méretű, ipari üzemre is alkalmas, vandálbiztos LCD-monitorral.
  • A Keleti pályaudvaron modern ledes utastájékoztató kijelzőfalat alakítottunk ki, az épülő utascentrum ügyfélterében központilag vezérelt utastájékoztatási kijelzők segítik majd a tájékozódást.
  • A Nyugati pályaudvaron szintén nagyméretű ledes kijelző épül.

A MÁV-Volán-csoport környezetvédelmi célkitűzései között kiemelt jelentőséggel bír a hulladékok környezeti terhelésének csökkentése, a fenntartható és körforgásos gazdaság kialakítása a kommunális hulladékok szelektív gyűjtésének megvalósításával, a felesleges hulladék keletkezésének megelőzésével, az újrahasználat és újrahasznosítás arányának növelésével, valamint az innovatív hulladékgyűjtési-, kezelési és csökkentési technológiák bevezetésével. A vállalatcsoport közel ötszáz telephelyén képződő, több mint százhatvanféle hulladékból a tavalyi év során országosan több mint 21 ezer tonna hulladék keletkezett, amely nagyságrendileg egy Eger méretű város éves kommunális hulladéktermelésével azonos. Ezt a mennyiséget csak az erre alkalmas hulladékgyűjtési rendszer működtetésével lehet megfelelően kezelni, így minden hulladékot szelektíven gyűjt és tárol a vállalatcsoport az erre a célra létesített 1800 munkahelyi gyűjtőhelyen, és huszonnyolc saját üzemeltetésű veszélyes hulladék üzemi gyűjtőhelyen mindaddig, amíg kezelésre át nem adja. A vasúti pályák felújításából származó fémhulladékok újrahasznosításra átadott mennyisége 2019-ben meghaladta a 24 ezer tonnát, ebből a fémanyagból akár két Eiffel-tornyot is fel lehetne építeni. A zöldebb, papírmentes munkahelyek feltételeinek megteremtésével érhető el, hogy a digitalizáció segítségével minél kevesebb papírt használjon fel a vállalatcsoport mindennapi működése során.

A vállalatcsoport arra törekszik, hogy működése során növelje a zöldenergiából származó elektromos áram felhasználási arányát, ennek érdekében fenntartható épületenergetikai fejlesztéseket tervez.

Április 23-án a tervek szerint így jár a zöld Flirt

A MÁV-Volán-csoport fenntarthatósági weboldalt indít, amelyen a zöldstratégiai célkitűzések részletei mellett a legfőbb fenntarthatósági mutatókról, az aktuális zöld hírekről és érdekességekről is tájékozódhatnak az érdeklődők. A zold.mavcsoport.hu oldalon számláló is fut, amely a teljes utaskilométerre vetített szén-dioxid-megtakarítást mutatja másodpercenként az autós közlekedéshez képest. A weboldalon létrehozott szén-dioxid-spórolás játékban minden jeggyel, bérlettel rendelkező utas regisztrálhat és elolvashatja a vállalat fenntarthatósággal kapcsolatos célkitűzéseit a zajszennyezéssel, a vontatási energiából származó szén-dioxid-kibocsátással és a pálya melletti illegálisan elhagyott hulladékkal kapcsolatos témakörökben. Az oldalon regisztrálók között értékes nyereményeket sorsolnak ki.

A Föld napján mutatta be a MÁV-Volán-csoport a Vasút Európai Éve alkalmából felmatricázott Flirt motorvonatot is, amely a vasúti közlekedés népszerűsítésével a környezet védelmének fontosságát szimbolizálja, míg a Credo Inovell autóbusz a közúti közösségi közlekedés megújuló, környezetkímélő járműállományát, a zöldülő autóbuszos közlekedést és az új beszerzéseknek köszönhető jelentősen csökkenő szén-dioxid-kibocsátást jelképezi.

(X)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek