Egy kilencvenkilenc éves pályaszámtábla csodálatos hazatérése

iho/vasút   ·   2023.04.02. 15:00
05_424_011_vta_szeged

A 424,011-es Bivaly eredeti táblája egyszer csak Németországból Szegedre került a Vasúttörténeti Alapítványhoz. Kettő van belőle, egy magángyűjteményben maradt, egy meg, az originál most már Nagy Józsefnél.

1924-ben helyezték üzembe a 424,011-es pályaszámú gőzmozdonyt, amit a II. világháborúban a katonai és egyéb célú szállítások során külföldre került. A gőzös a világégés után még hét évig dolgozott a Német Szövetségi Köztársaságban, majd 1952-ben visszatért hazánkba – ekkor már a pályaszámtáblák nélkül. Azt ugyanis időközben ellopták róla – az NSZK-ban leállított gépet Regensburgban és a burgweintingi árugyárban tárolták, több leselejtezett mozdonnyal együtt.

A rendőrök lekapcsolták a fémtolvajokat, a pályaszámtábláról meg úgy gondolták, jó helyen lesz a Regensburgi Vasútmodellező Klubnál. Ahol köszönték, eltették – jó helyre, szó szerint. Állítólag többször is vissza akarták adni, de ez valahogy mindig elfelejtődött, egészen mostanáig. A klubnak ugyanis költöznie kellett, és ekkor végül megtörtént a nagy átadás, átvétel.

(fotók: Csáki Csaba László)

Hogy hogyan került Nagy Józsefhez és a szegedi Vasúttörténeti Alapítványhoz?

Postán, persze, de van szebb, romantikusabb előzménye a csomagküldésnek. Heinz Grünbauer ugyanis a hetvenes években tagja volt a regensburgi klubnak, rajta keresztül kapta meg Nagy József; innen a szó Heinzé, így írta meg Nagy Józsefnek a tábla történetét:

„1970 körül voltam a Regensburgi Vasútmodellező Klubban (MEC-Regensburg), a regensburgi főpályaudvar alagsorában, és a többi mozdonytábla mellett észrevettem a magyar 424.011-es táblát. Akkor kölcsönkértem tőlük és másolatot készítettem magamnak róla.

A Klub vezetőségének régen is szándéka volt a tábla visszajuttatása, de ez időközben elfelejtődött. Most viszont a Klub átköltözés és hely hiánya miatt meg akart válni tőle és ezért átadta az eredeti táblát nekem, hogy az hetven év után térjen vissza Magyarországra.

Engem Magyarország és a vasutak barátjaként ismertek meg, ezért kerestek meg a barátaim, hogy van-e még kapcsolatom Magyarországgal. Miután dr. Heller György, Hidvégi Marika és Szentendrei András nincs többé, rád gondoltam, kedves József és megtaláltam a névjegykártyádat, amit a 2014-es Székely Gyorson adtál – bár már korábban is ismertük egymást, hiszen az 1996-os mozdonyparádén is találkoztunk. Szóval örülök, hogy rád találtam, és tudom, hogy a Vasúttörténeti Alapítványt működteted, ezért a tábla jó helyre kerül.”

És ez tényleg így van: a 424,011-es pályaszámú gőzmozdony eredeti, 1924-ben öntött bronz számtáblája február 2-án megérkezett Szegedre a Vasúttörténeti Alapítványhoz.

Akkor miért csak két hónappal később tudunk erről? Megfordult az is Nagy József fejében, hogy várjuk meg a száz éves évfordulót, de le is akarta csekkolni a 011-est, hogy mi mindent lehet tudni róla. Ezeket:

  • megrendelése „pótlólagosan” történt a 44523/925 EII. számon.
  • gyártási ütemezése: 1222 – 2,D-h2 – 1640 megrendelési szám alatt. Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára, Budapest. 4735 gyári számon.
  • A szerkocsija 2679 gyári számot kapott.
  • Üzembeállítási időpontja 1924. október 30.
  • Tulajdonosa: Magyar Királyi Államvasutak.
  • Műszakrendőri próba Göd–Vác között 102 kilométer/órás sebességgel.
  • Kazáncserét kapott 1958. május 27-én, a 6953-as gyári számút.
  • Az 1960-as évektől a pakurás átalakítások a 424,011-est is elérték, ekkor átszámozták 424,189-esre.
  • Állomásítási helyei:
    • Budapesti Üzletvezetőség = Ferencváros Fűtőházfőnökség: 1924. október 30.
    • onnan Budapest-Keletibe került,
    • majd Kolozsváron kezdett szolgálni 1944. október 22-én, majd Érsekújvárra, onnan Németországba került, ott ezt lehetett tudni róla:
      • 1945. január 5.: DRG Deutsche Reichsbahn
      • 1945.január 8.: DRw Deutsche Reichsbahn West Zone; Regensburgban (1948. jaunár 23-i jegyzék szerint).
      • 1949. szeptember 7.: DB Deutsche Bundesbahn (Német Szövetségi Vasutak)
      • 1950: DB Schwandorf
  • Hazatérése után:
    • Budapest-Ferencváros: 1952. április 21.–1956. február 1.
    • Szolnok: 1957.
    • Nyíregyháza: 1964. december 31.–1971. december 31. innen tovább:
    • Kiskunhalas
    • Dunaújváros
  • Selejtezés időpontja: 1984. március 22., Dunaújváros.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek