Egyre több a távvezérlésű vasúti pálya Csehországban

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2020.06.10. 20:00
AZD_kiskep

A cseh Vasúti Infrastruktúra-kezelőség június közepén Plzeň főpályaudvarát is bekapcsolja a hálózati szintű forgalomirányítási rendszerbe. A prágai forgalomirányító központból vezérlik majd a forgalmat a Prágától valamivel több mint száz kilométerre fekvő város legnagyobb vasútállomásán.

A prágai forgalomirányító központ (forrás: wikipedia)

Csehországban két helyen, Prágában és Přerovban van hálózati szintű forgalomirányító központ, ahonnan már 1 035 kilométer hosszú vasútvonalon irányítják a forgalmat. Legutóbb június 1-jén bővítették a távvezérlésű vasútvonalak hosszát a Dětmarovice–Mosty u Jablunkova szakasszal, amelyet a přerovi forgalomirányító központból vezérelnek. Június végéig pedig a pilseni főpályaudvaron kívül sorra kerül még az Ústí nad Orlicí–Lichkov vasútvonal is, amelyet Prágából irányítanak majd.

forrás: Správa železnic

A csehek az országban eddig 1 035 kilométernyi vasútvonal irányítását vezérlik távolról, és a tervek szerint egy-két éven belül a kétszeresére nő ezeknek a vasútvonalaknak a hossza. Elsősorban a vasúti fővonalak forgalmát tervezik távolról irányítani, de néhány regionális vasútvonal is a listán szerepel. Jelenleg a pilseni pályaudvar bekapcsolásán dolgoznak nagy erőkkel. Ez az utolsó hiányzó rész a Beroun és Cheb közötti 170 kilométeres vasútvonalon, amelyet még nem Prágából irányítanak. A nyugat-csehországi város pályaudvarán már csak egy készenléti forgalmista marad személyesen, aki átveheti a forgalomirányítást abban az esetben, ha valami probléma merülne fel.

A Vasúti Infrastruktúra-kezelőség leginkább azért törekszik a hálózati szintű forgalomirányítás bevezetésére, hogy fizikailag minél kevesebb forgalmista legyen az országban. Egy diszpécser ugyanis több forgalmista munkáját is elvégzi. Például a Dětmarovice–Mosty u Jablunkova vasútvonalon 20 alkalmazottal kevesebb szükséges ugyanannak a szakasznak a forgalomirányításához. A přerovi forgalomirányító központban mindössze négy fő felel az irányításért egy váltásban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek