Egyvágányon Kőbányán

Kemsei Zoltán   ·   2014.11.07. 18:45
00kicsi

Talán mondanunk sem kell: tanácstalanul bolyongó utasok Kőbánya-Kispesten, a megszokottól eltérő vágányra érkező vonat továbbindulási idejét csak sejteni lehet, ráadásul még az összes mozgólépcsőt is most zárták le az állomáson.

Indulásra vár a 2869-es Kőbánya-Kispesten...<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(a szerző felvételei)

Egyetlen példát vegyünk, a reggel fél kilenc (azaz már nem az ingázók, iskolások csúcsforgalma) tájáról. A Szolnokról érkező 2869-es személyvonat eleve késéssel, 8.10 helyett 8.22-kor futott be, az első helyett a nyolcadik vágányra. A megszokott érkező sínpárt ugyanis a monori inga foglalta el, amely szintén tíz perc késedelemmel, 8.23 helyett 8.33-kor indult. Habár a székesfehérvári személyek ideiglenesen nem járnak, mégis előfordult, hogy egy vágányon két vonat állt: egy Desiro (a 142-es vonalra készülődőben) és egy szilis ingaszerelvény, amely Kunszentmiklós-Tass felé készült távozni.

...indulás 8.11-kor (Elvira szerint 8.13-kor) – lett volna

A reggeli csúcsban november 7-én 20–25 perces késések is előfordultak több vonatnál, az utastájékoztatás azonban több helyen hiányos volt. Az előző cikkben szereplő, a MÁV-Start által kiadott vágányzári térképet nem ártott volna Kőbánya-Kispesten több helyen, esetleg a gyalogosfelüljáró üvegére, a lépcsők mellé is kitenni, a hangosbemondás pedig lehetne alaposabb, informatívabb is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről,ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek