Éjszakai jótékonysági vonatfotózást szervezett a brit DRS
A vasúti árufuvarozó társaság egyik Class 68-as dízelgépét és teherszerelvényét lehetett megörökíteni nemrégiben Anglia északnyugati részén, a cumbriai parti fővonalon. A bevétellel egy hospice-házat támogatnak.
A Direct Rail Services (DRS) szerint ez az első alkalom, hogy éjszaka szerveztek megállásos vonatfotózást a Carnforth és Carlisle között, elsősorban a part mentén kanyargó pályán. Erre azért is adódott lehetőség, mivel a vasúttársaság két hétre lezárta a kiemelt fontosságú észak–déli irányú nyugati parti fővonalat (West Coast Main Line), hogy egy, a fontos M6-os autópálya felett átvezető hidat újítsanak fel Cliftonnál; a vágányzár a DRS carlisle-i telephelyét is érinti. Habár a társaság nem kapott szabad kezet a fővonal körülbelül nyolcvan kilométer hosszú részével kapcsolatban, a párhuzamos tengerparti vonalon gondoskodtak egy rövidebb időszakról a fotózás érdekében – számol be a Rail Freight.
A Maryport közelében található helyszínre a kedvezményezett, az Eden-völgyi hospice-ház közelsége miatt esett a választás. Néhány jelentkező kapott az egyedülálló lehetőségen, hogy egy magánhelyszínről fényképezze le a korszerű, Class 68-as dízelmozdonyból és huszonöt, JNA sorozatú, nyitott teherkocsiból álló szerelvényt, nagylelkűen támogatva ezzel a felnőtt nagybetegek utolsó időszakát megkönnyíteni hivatott intézményt.

A DRS együttműködött a brit vasúti infrastruktúra-üzemeltető Network Raillel annak érdekében, hogy az esemény problémamentesen és időben megtörténjen. A kijelölt fotóhelyszínen, egy mező szélén tíz percre megállították és speciális reflektorokkal megvilágították a tehervonatot, hogy a vasútrajongók elkészíthessék különleges felvételeiket. A dzsemborival 580 angol fontot, vagyis aktuális árfolyam alapján körülbelül 260 ezer forintot sikerült a hospice-ház részére összekalapozni.
A JNA tehervagonokkal, amiket alig két évvel ezelőtt szállított le a brit WH Davis, általában ömlesztett adalékanyagokat szoktak szállítani – a DRS nemrégiben fogta be munkára őket a cumbriai Nukleárishulladék-kezelő Szolgálat alacsony radioaktivitású hulladéktárolójánál. A kocsikkal több ezer teherautófuvart váltottak ki és több száz tonna szén-dioxid kibocsátását előzik meg. Az élénkebb fantáziájú olvasókat azonban el kell, hogy keserítsük: a kocsik nem világítanak a sötétben...
A DRS-től elmondták, fantasztikus lehetőség volt, hogy pénzt gyűjtsenek az Eden-völgyi hospice-háznak, és hogy megmutassák, a társaság vonatai éjszaka is milyen szépen néznek ki. Az esemény sikeréért sokan fogtak össze.
A brit vasúttársaság jótékonysági tevékenységek szempontjából leginkább népszerű nyílt napjairól ismert, a cég hírneve azonban arra sarkallta a rajongók egy kis csapatát, hogy komoly összegekkel járuljanak hozzá az eseményhez, a fotózás során pedig állják a téli hideget.
Az Eden-völgyi hospice-ház hálásan köszön minden adományt, mellyel munkájukat támogatják.
(Nyitóképünkön a tehervonat és a vállalkozó és adakozó kedvű fotósok maréknyi csapata. Kép forrása: DRS / railfreight.com)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!