Elismerésre méltó végeredményben bíznak Mitiscsiben

iho/vasút   ·   2017.01.23. 18:45
nyikityenko0

– Meglepetésként érte Önöket a budapesti metrókocsik állapota, vagy erre számítottak, és eszerint szabták-e meg az árat?

– Szakértőink megvizsgálták a szerelvényeket, mielőtt eldöntöttük, hogy részt veszünk a tenderben. Tehát kezdettől fogva tudtuk, milyen feladat áll előttünk.

Alekszander Nyikityenkó, a Metrovagonmas karbantartási igazgató-helyettese (fotó: Transzmasholding-magazin)

– A pályázatukban huszonöt százalékos alvállalkozónak nevezték meg a magyar dunakeszi járműjavítót: végül milyen munkákat végeztettek el a magyarországi üzemben?

– A tendert megelőzően nem dolgoztunk együtt a járműjavítóval. Jelenleg a Metrovagonmas ezzel az alvállalkozóval garanciális és szerviz szolgáltatások keretében működik együtt.

– Soha véget nem érő vita és találgatás volt azzal kapcsolatban, hogy felújított vagy új metrókocsik jönnek (vissza) Mitiscsiből. Túl a színükön és bordázatukon, milyen valódi újdonságok vannak a szerelvényekben?

– Az idejétmúlt kocsik vadonatúj belsőt, vezetőfülkét és vezérlőpanelt kapnak, a vezérkocsik eleje pedig üvegszálas borítást. A vagonokat erősebb vázakkal szereljük fel, amely hosszabb élettartamot eredményez. A kocsikat korszerű videokamerás-, vezérlő- és biztonsági rendszerrel látjuk el, amelyek kifejezetten ezekhez a járművekhez készültek. Erre a 3-as metró vonalán használt szerelvényt vezérlő áramkörök miatt volt szükség. A pneumatikus- és fékrendszert is modernizáljuk, új kompresszorokat szerelünk be, és felújítjuk a meghajtórendszert. Automata ajtókat is kapnak szerelvények, amelyek megfelelnek minden biztonsági előírásnak.

(fotók: Vörös Attila)

– A moszkvai metrók és a budapesti metrókocsik között milyen műszaki, technológiai különbségek vannak? Ha a két projektet osztályozni kellene egy 1–10-es skálán, hányast adna a Moszkva Metrónak és hányast a magyarországi metrókocsiknak?

– Nem lehet összehasonlítani két ennyire különböző projektet. Minden szerelvényen a meghatározott technikai specifikációk szerint dolgozunk. Ugyanakkor technológiai hasonlóságok vannak a budapesti és a moszkvai metró szerelvényeiben. A 81-717.2K/714.2K vezérlőrendszerének megfelelően kell működnie a csak a budapesti szerelvényeken használt automatikus vonatbefolyásoló rendszerrel is. A Metrovagonmas minden megbízást körültekintő alapossággal kezel, és reméljük, hogy a végeredmény elismerésre méltó lesz majd.

A budapesti metró szerelvényein a meghatározott előírások szerint dolgozunk, és bár emlékeztetnek az orosz szerelvényekre, rengeteg a különbség. Ilyen például az 1435 milliméteres nyomtáv, az aszinkronos hajtómotor, a vezetőfülkében alkalmazott új dizájnötletek és a modern vezérlő-, biztonsági- és kommunikációs rendszerek.

– Mekkora „tétel” önöknek a budapesti metró presztízs és piac szempontjából?

– Minden projektünk nagyon fontos és presztízs értékű. Természetesen a Metrovagonmas minden ügyfelet komolyan vesz, és a lehető legnagyobb felelősséggel viseltetik iránta. Ez nemzettől független, legyen az magyar vagy bármely más országbeli.

– A többi európai nagyvárossal összehasonlítva – ahol járnak MVM-metrók – Budapest ezzel a projekttel mennyire számít(ott) „problémásnak”? Azaz mennyire volt nehéz a tárgyalás, mennyire voltak kemény tárgyalópartnerek a magyar felek?

– Minden nemzetnek és minden vállalatnak megvannak a maga sajátosságai. A Metrovagonmas nagy tapasztalattal rendelkezik, különösen Magyarország kapcsán: az 1970-es évek óta dolgozunk együtt magyar kollégákkal. Ennek köszönhetően precízen és produktívan tudunk tárgyalni.

– Mennyi ideig közlekedhetnek biztonsággal a mostani beruházás után a szerelvények? Mi mindenre vállalnak garanciát?

– A felújított szerelvények rendszeres karbantartás mellett harminc évig működnek majd.

– Az átlagutas milyen különbségeket tapasztalhat majd a fehér metrókocsikon a korábbi kékekhez képest?

– Vandálbiztos üléseket szerelünk be, amelyek illeszkednek a tűzálló anyagból készült belső dizájnhoz. Gondoltunk a mozgáskorlátozott utasokra is, számukra speciális, kerekesszékkel használható helyeket biztosítunk. Ezen felül az utasok egy kijelző segítségével tájékozódhatnak, a kényszerszellőztető rendszer pedig halkabb lesz, mint a régi kocsik szellőzése.

– A Metrovagonmas részt vesz az Egyiptomnak szállítandó hétszáz vasúti kocsi előállításában? Arról a projektről beszélünk, amelyet eredetileg a magyar Ganz-Motor Kft. nyert meg, de orosz gazdasági és politikai nyomásra ki kellett hátrálnia az üzletből, aminek immár a Transzmasholding a fővállalkozója.

– A Metrovagonmas nem érintett az egyiptomi szerződés kivitelezésében, amely nem metrókocsik, hanem személyszállító vasúti kocsik gyártásával kapcsolatos.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.