Elkeseredett reakciók a vonatritkításra

iho/vasút   ·   2012.03.10. 12:00
400

Az először csak kiszivárgott híreket az illetékes államtitkár lényegében megerősítette: április 15-től több mint négyszáz járat megállításával sok mellékvonalon csak mutatóban maradnak vonatok. A magyar vidék felébredt és tiltakozik.

„Ez katasztrófa! Nemcsak a vasutasok munkahelyének megszüntetéséről van szó, hanem ezzel az intézkedéssel a szegénységet betonozzák le, Kelet-Magyarországnak vége!” – mondta Kovácsné dr. Faltin Erzsébet, Mezőhegyes polgármestere a Békés online-nak nyilatkozva.

Mezőhegyes és Újszeged között a napvilágra került dokumentum szerint 12 vonatról mondana le az állam. „Ráadásul azok a szerelvények, amelyek megmaradnak, nem a legfontosabbak. Pont azok szűnnének meg, amelyekkel iskolába járnak a diákok, vagy a munkások ingáznak. Nincs benne ésszerűség, sem realitás. A döntés-előkészítők valószínűleg nem kellő alapossággal tájékozódtak.”

Békés az egyik olyan megye, amelyet az átlagosnál lényegesen erőteljesebben érintenek majd a vasúti járatritkítások – mondta Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke.

Kovácsné dr. Faltin Erzsébet közölte, felvették a kapcsolatot a Vasutas Települések Szövetségével, amelynek ő is elnökségi tagja. A tervek szerint kommünikét adnak ki, és azokon a településeken, amelyeket érinti a vonatok megszüntetése, demonstrációkat is szerveznek. A mezőhegyesi városvezető szerint pont ellenkezőleg, fejleszteni kellene a vonalat. Aradtól Szegeden át Bajáig ki kellene építeni a déli vasutat, az fellendítené a térséget.

Dr. Karsai József, Battonya polgármestere elmondta, Battonya és Mezőhegyes között már csak 3 pár vonat maradt, ezért sem érti, hogy szüntetnének meg 5 párat.

Dr. Karsai József már évek óta szorgalmazza a pécskai összeköttetés visszaállítását Románia felé<br>(fotók: Tevan Imre)

„A korábbi karcsúsítás után pont azokat hagyták meg, amelyeken alig van utas. Aki iskolába megy, inkább a buszt választja.” Hangsúlyozta, Battonya és a romániai Pécska régóta szorgalmazza a határon átnyúló vasúti közlekedés újbóli kiépítését, de évek óta csak terv az egész.

Szaniszló László, Szilvásvárad polgármestere a Heves online-ban aggodalmának adott hangot, hogy a putnoki szárnyvonal 2009-es bezárása után veszélyben van az Eger–Szilvásvárad szakasz is. Bízik benne: a tervezetet egyeztetések követik,  megismerhető lesz, mi indokolna ilyen drasztikus lépést, lehetséges-e ennek elkerülése. Azzal együtt, hogy a költségek csökkentésével maga is egyetért.

Veszélyben a szilvásváradi Bézé<br>(fotó: Vörös Attila)

A Somogy online „Szigorúan ritkított vonatok” című összeállításában megszólaltatott vasutas szerint érdekes, hogy a fővárosi térségéhez nem nyúlnak, míg az amúgyis elmaradott vidéken élők újabb mélyütést kapnak. „Vajon Budapesten valakit foglalkoztat, hogyan jut el az iskolás gyerek vasúton Pécsre vagy a dél-somogyi kisnyugdíjas a kaposvári kórházba? Bizonyára nem. Különben nem születne ilyen, ép ésszel aligha megmagyarázható döntés” – mondja a kaposvári vasutas.

Bonnya, Siófok–Kaposvár vonal. A nehéz sorsú vidékek lakóitól a most sem túl színvonalas szolgáltatás egy részét is elveszik

Eközben a civilek javaslatot juttattak el a weblap szerkesztőségéhez, amelyben a jelenlegi menetrend ésszerűsítését szorgalmazzák, s többek közt azt tanácsolják: érdemes lenne a menetrendet újragondolni, hogy valóban szükséges-e, hogy egyes vonatok 40 percet várakozzanak Tabon. A 21.10-es vonat és a Siófokról 20.40-kor induló autóbusz egymásra szervezett járat, mindegyik Tabra megy, miközben 16.50 és 20.40 között nincs Siófok és Tab között közösségi közlekedés. Jelenleg mindegyik járat szinte üresen közlekedik, ahelyett, hogy egy menne legalább félig tele.

Kapcsolódó hírek