Elkészült az első ZF elektromos kormánymű

MTI   ·   2013.07.04. 08:12
A gazdasági igazgató, Matthias Augenstein emlékeztetett: az idén tízéves ZFLH több mint száz vevőnek, köztük a VW-csoportnak, a GM-nek, a Fordnak, a Volvónak és az Ivecónak, illetve a Rolls-Royce-nak, a Bentley-nek, az Aston Martinnak szállít autóalkatrészeket, elsősorban hidraulikus kormányműveket, valamint kormányoszlopokat. Ma már 13 millió egri alkatrész „dolgozik” valamilyen járműben világszerte – mondta Matthias Augenstein.

A jövő terméke ugyanakkor az elektromos kormánymű lesz, ám az ennek gyártásához szükséges kapacitásbővítés az egri gyár területén már nem megoldható. Ezért a hevesi megyeszékhelytől pár kilométerre, Makláron vásárolt egy közel 180 ezer négyzetméteres területet a kft., s itt építi fel az új üzemét több ütemben – tette hozzá Daniel Pridal.

A próbatermelés 2014 nyarán kezdődhet meg Makláron, 2015-től pedig már a vevőknek is szállít a ZFLH, amely évi egymillió elektromos kormánymű gyártását tervezi. A társaság elképzelései szerint ez 50-100 új dolgozó felvételét jelentheti, ezzel a cég alkalmazottainak száma – a 2003-as alapításkori 35 után – 800 körül lehet 2015 végére. 

A fejlesztés költségeiről a cégvezetők nem nyilatkoztak, csak annyit közöltek, hogy a forrás zömét a ZFLH német anyavállalata biztosítja. Azt ugyanakkor elmondták, hogy az idén 80 millió, jövőre pedig 168 millió eurónyi beruházást tervez a vállalat. A társaság 2011-ben 236 millió euró, 2012-ben 211 millió euró értékesítési bevételt könyvelhetett el.

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közút Zöldút Logisztika Szállítmányozás Haszonjármű Alternatív hajtás

Duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a DHL a Hungaroringre, a Forma–1-es hétvégére

iho   ·   2024.07.18. 19:05

Az idei szezonban a bioüzemanyaggal üzemelő kamionok száma több mint kétszeresére, összesen harminchét kamionra nőtt az európai szakaszon. Minden egyes kamion átlagosan nyolcvanhárom százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást a dízelüzemű társaikhoz képest.