Emberi mulasztás és műszaki hiba okozott halált

iho/vasút   ·   2011.11.09. 18:26

Lezárult a 2011. augusztus 8-án a Tatabánya és Tata állomások között történt baleset szakmai vizsgálata, amely során egy utas, aki a kocsiajtón kiesett, a kórházba szállítás után életét vesztette. A MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatóságának vezetésével alakult vizsgálóbizottság jelentésében megállapította, hogy a tragédia a jármű műszaki meghibásodása és emberi mulasztás együttes következményeként történhetett meg. A vizsgálati dokumentumból kiderül, hogy a vonat ezen okok miatt nyitott ajtóval indult el és közlekedett.

A MÁV Csoport a történtek ismeretében felülvizsgálja az utasok biztonságát érintő karbantartási rendszert. Továbbá a MÁV Zrt. a jövőbeni személyi mulasztások csökkentése érdekében a már felülvizsgált karbantartási technológia ismételt oktatását kezdte meg, amelyben 2011-ben minden érintett részesül.

Az azonnali intézkedések mellett a hosszabb távú, biztonságot növelő vizsgálatok arra irányulnak, hogy a rendelkezésre álló forrásokból milyen lehetőségek vannak a mozdonyoknál és a személykocsiknál a központi ajtózárás, valamint annak visszajelzését biztosító megoldások kiterjesztésére olyan járműtípusoknál, ahol ez még nem megoldott.

Kapcsolódó hírek