Évek óta leállított vonalat újítanának fel a horvátok

iho/vasút   ·   2019.10.28. 15:00
400px_horvat_teher

A horvát vasúti infrastruktúra-kezelő HZ Infrastruktura és a rijekai kikötő együttműködési szerződést kötött a Lupoglav és Raša közötti L215-ös számú vonal felújításáról, valamint arról, hogy megindulhatnak a tehervonatok a bršicai kikötőhöz. A megállapodás értelmében a felek úgy működnek együtt, hogy az újjáépítési beruházáshoz szükséges dokumentációk – például a megvalósíthatósági tanulmány, az ahhoz tartozó közbeszerzés, valamint az uniós társfinanszírozásra jelentkezés – megfeleljenek az uniós előírásoknak. Ezek költségeit az infrastruktúra-kezelő és a kikötő üzemeltetője fele-fele arányban állják majd.

A térképen zöld színnel kiemelt vonalról van szó. (Forás: Wikipedia)

A tervek szerint a projekt dokumentációi és az építési engedély két éven belül el fognak készülni. A beruházás nemcsak a Lupoglav–Raša vonal rekonstrukciós munkálatait érintené: az M202-es vonal Károlyváros (Karlovac) és Rijeka közötti szakaszán is megépülhet a második vágány, továbbá megújulhat a Rijeka városán belüli pálya is. A projekt költségeihez a 2021-2027 közötti uniós finanszírozási időszak során rendelkezésre álló forrásokat tervezik felhasználni – jelenti a Railway Pro.

Az ötvenhárom kilométer hosszú, normál nyomtávú, villamosítatlan Lupoglav–Raša vonalon 2009-ben, egy az Učka és Raša közötti szakaszon bekövetkezett földcsuszamlást követően állt le a forgalom.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek