Farnborough: új szabályok, a biztonság jegyében

iho   ·   2016.05.20. 08:45
cim

A brit hatóságok sosem vették félvállról a légi bemutatók biztonságát, a tavalyi Shoreham Airshow során történt katasztrófa nyomán a 2016-os idényre különösen keményen szigorodtak a szabályok. És ez természetesen vonatkozik a nagy aviatikai gyülekezetre, Farnborough-ra is.

Amint arról az Aviation Week beszámol, a szalon bemutatóit alaposan át kellett tervezni. Két légteret jelöltek ki, az egyik közvetlenül a repülőtér felett, a másik a reptértől nyugatra, egy a katonák által használt földdarab fölött. Vagyis ugyan lehetséges átrepülni lakott területek fölött is, de az úgynevezett magas energiájú repüléseket csak ezekben a kijelölt légterekben lehet végrehajtani. Ez pedig annyit jelent, hogy például a nagysebességű harci gépek és a nagyobb utas- és teherszállítók bemutatóinak súlypontját a pályától nyugatra kell meghatározni.

Farnborough a Google műholdképén: a bemutató légtér súlypontja a be nem épített övezet lesz a pályától nyugatra

Egyfelől tehát a figurák jelentős része, amelyeket korábban némi fordulózás árán a nagyközönség előtt hajtottak végre a gépek, most a közönségtől balra lesznek megcsodálhatók, jóval távolabb. Másfelől a sajtó- és üzleti napokon, amikor csak délután lesznek bemutató repülések, az egész programot nehezebb lesz ellenfényben fotózni, nyugati irányba. Igaz, Farnborough elég sokszor „kedveskedik” azzal, hogy egyáltalán nincs nap, tehát ebből a szempontból irreleváns, hogy mikor merre hasítanak a gépek a szürke felhők háttere előtt.

De van a biztonsági intézkedéseknek egy másik pontja is: két éve és korábban is pompás felvételek készültek a pálya tengelyében, pontosan nyugat felől, olykor egészen elképesztő volt, ahogy a teleobjektívekkel készült képeken úgy tűnt, mintha két gép szinte egymás sarkában tülekedne, vagyis amit az egyik száll fel, a másik éppen landolni készül mögötte ugyanarra a pályára,  persze a teleobjektív nem érzékelteti a kettőjük közti, amúgy biztonságos távolságot.

Nos ilyen képeket sem lehet majd készíteni, legalábbis erre utal a biztonsági intézkedéseknek ama kitétele, miszerint a nyugati légtér alatt útlezárásokra kerül sor, vagyis lehet, hogy a nézőket ezekre az amúgy reptéren kívüli remek fotó- és videó-pontokra nem engedik a rendezők.

Ez is természetesen Shoreham következménye: mint arról akkor beszámoltunk, tavaly augusztusban azon a bizonyos bemutatón a Hawker Hunter bőven a reptér munkaterületén kívül csapódott be, és a tizenegy halálos áldozat egy része olyasvalaki volt, aki tehát nem a reptéren, hanem a kerítésen túlról nézte a repüléseket.

A nézők és a fotósok is messzebb kell, hogy felsorakozzanak a pályától

A reptéren belül is hátrább, vagyis a pályától messzebb teszik majd a korlátokat, vagyis a fotósok és filmesek számára elkerített rész is nyilván ennek megfelelően távolabb kerül a pálya 24-es küszöbétől, ahonnan rendszerint startolnak, illetve amire érkeznek a bemutató gépei.

Amitől Farnborough olyannyira vonzó: a 24-es küszöb

Farnborough repülőbemutatóinak biztonsága felett eddig is egy meglehetősen szigorú bizottság őrködött, emlékezetes döntése volt például a testületnek, hogy két éve az első nap után letiltotta a Boeing 787-9-es elképesztően látványos és meredek felszállását, az amerikaiaknak „meg kellett szelídíteniük” a bemutatót. De korábban is voltak példák arra, hogy a testület a maga által hozott kemény szabályok megszegése miatt kizárt valakit, illetve letiltott egy-egy bemutatót a programból.

E sorok írójának a kilencvenes évek egyik Farnborough szalonján az első sajtó- és üzleti nap estéjén volt szerencséje egy külön bemutatóban gyönyörködni: a show egyik szenzációját akkoriban az oroszok hozták, az első vektoros kormányzású Suhoj-típust, a bemutatókon híressé vált 711-es farokjelű gépet, amely azonban a normális programban nem repült.

Este viszont igen, de műsoron kívül. A bizottság még előző hétvégén szemlélte meg az összes programot, és mivel a berepülő pilóta akkor egy forduló közben átlépte az úgynevezett display line-t, a pálya nézőkhöz képest túlsó oldalán piros jelekből kirakott, a levegőből is jól látható határvonalat, a bizottság a műsorban nem engedte repülni, a Szuhoj és neves pilótája, Frolov az első nap estéjén újra kellett, hogy vizsgázzon.

Most még szigorúbbak a vizsgák, még szigorúbbak a kötöttségek. Egyébként Farnborough-ban történt az angliai repüléstörténet legsúlyosabb airshow-katasztrófája, 1952-ben egy sugárhajtású DH 110-es nagysebességű áthúzás közben lezuhant, a balesetnek huszonkilenc halálos áldozata volt, azóta viszont egészen Shorehamig nem volt olyan airshow a szigetországban, amelyen nézők is veszélybe kerültek volna.

Portálunk is többször foglalkozott például a két orosz MiG-29-es fairfordi ütközésével 1993-ban: a gépek egyike akkor is a reptéren belül, a másik viszont azon kívül zuhant le. A nézők teljes biztonságban voltak, de a mostani intézkedések szemlátomást arról szólnak, hogy a show-k szervezői nemcsak a bemutató nézőit kell, hogy óvják: nemcsak a reptéren belül, hanem azon kívül is felelősek a gépek és a földön lévők biztonságáért.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút Városi vasút

InnoTrans 2024, második nap

iho/vasút   ·   2024.09.26. 13:00

Tizennegyedik alkalommal is megnyitotta kapuit a Berlin Messén a világ legnagyobb vasúti szakkiállítása és -vására. Škoda-újdonságok, kínai közúti villamos, Stadler-innovációk – és még néhány esemény szeptember 25-éről.