Fotóút hármas UV-szerelvénnyel

iho   ·   2013.03.13. 13:58

Több mint fél évszázadon át voltak Budapest látványának meghatározó elemei az UV-szerelvények, hol pótkocsival, hol anélkül. Március 24-én egy háromkocsis szerelvény Újpalota, Kőbánya és a Duna-part vonalait járja be, és kocsiszíni látogatás is szerepel a programban, ahol járműtörténeti előadást hallhatnak az utasok. A fotósok kedvéért a villamos több helyen nyílt pályán is megáll.

A programon csak előzetes jelentkezéssel lehet részt venni, helyet a turizmus@bkv.hu címen foglalhatunk. A jegy ára 14 éven aluli gyermekeknek 1200, felnőtteknek 2000 forint lesz. Gyülekező a Bosnyák téren, március 24-én vasárnap, délelőtt 9.40-kor, a program ugyanitt, várhatóan 16.30-kor ér véget.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Lesz-e még UZ-reneszánsz?

iho.hu   ·   2026.09.18. 12:00

Városi vasúti kincsesbánya a BKV Fehér úti főműhelye, ahol nem hagyják ernyedni a múlt utáni jótékony sóvárgás lángját, és korabeli villamoskocsikat újítanak fel.