Halad az 1-es főút győri bővítése

iho/közút   ·   2019.04.09. 18:00
400px_1esfout_gyor2019

Az 1-es főút kétszer két sávos bővítése során 2018-ban elkészült a főút városból kifelé vezető oldalának szélesítése. Határidőre befejeződött a Tóth László utcai felüljáró félpályás megépítése, így tavaly december 17-e óta már azon haladhat a forgalom.

Ütemterv szerint halad az 1-es főút győri szakaszának bővítése. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: NIF)

Idén tavasszal az 1-es főút város irányába tartó sávjainak szélesítése és az új pályaszerkezet megépítése is megkezdődött. A Tóth László utcai műtárgy Aréna parkoló felőli részén a hídfők elkészültek, a gerendák beemelése április első hetében megtörtént. A főúton elindult a meglévő fél pálya felújítása: a burkolat lemarása és a szegélyek elbontása már megtörtént.

A város felől a Dohány utca irányába az Iparcsatorna felett kiépülő „A” ágon a beton alapréteg elkészült, erre jönnek majd a pályaszerkezeti rétegek. A csatorna feletti új híd is elkészült. Már csak a befejező munkák vannak hátra. A Dohány utcában a burkolatszélesítés, valamint a csatorna és a szegély építése a bal oldalon elkészült, és fél pályán a kötőréteg terítése is befejeződött. A Reptéri úton elbontották a régi burkolatot, az új pályaszerkezet betonozása megtörtént. A Dohány utca és a Reptéri út találkozásánál megkezdődött a körforgalom kialakítása.

A beruházás a tervek szerint 2019 őszére készül el. A nettó 2,1 milliárd forint értékű fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, hazai forrásból valósul meg. A kivitelező a Strabag Általános Építő Kft.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek