Hamarosan vasúton is elérhető az iráni Csábahár kikötője

iho/vasút   ·   2022.09.30. 09:00
vasut_iran

A tervek szerint két éven belül megépül a Záhedánig vezető pálya, bekapcsolva a kikötőt az ország vasúthálózatába. Az első szakaszt hamarosan készre is jelentik.

Az Iráni Közlekedésiinfrastruktúra-építési és -fejlesztési Vállalat vezetője, Kheirollah Khademi szerint a Záhedán–Csábahár vasútvonal a legnagyobb infrastrukturális beruházás Iránban, még a Rast–Asztára vonal építésénél is nagyobb mérvű – utóbbi vasúti projekt kulcsfontosságú a Nemzetközi Észak-Déli Szállítási Folyosó (INSTC) nyugati részének befejezéséhez. A beruházásnak köszönhetően az Ománi-öböl partján található fontos kikötő becsatlakozhat az iráni vasúthálózatba.

A szakember arról számolt be, hogy a 628 kilométer hosszú vasútvonalat várhatóan két éven belül át is adhatják a forgalomnak. A Záhedán–Csábahár vonal építése nincs késésben, mivel azzal készül majd el az INSTC keleti szakasza, lehetővé téve, hogy a kulcsfontosságú csábahári csomópont hozzájusson a nagyon szükséges vasúti összeköttetéshez.

A csábahári kikötőtől Záhedánig vezető pálya építése gőzerővel zajlik, a felső, Hásig tartó szakaszon hamarosan meg is indulhat a forgalom (kép forrása: Google Maps)

A kikötőt az iráni vasúthálózattal összekapcsoló pálya meglehetősen költséges lesz, több tízmilliárd iráni rialba (vagyis több milliárd forintba) kerül. A munkálatok során eddig 1,6 millió köbméter cementet használtak fel.

A megvalósításhoz elég könnyen tartható időkeretet állítottak fel. Az iráni hatóságok korábban úgy becsülték, hogy a teljes vonalon három–négy éven belül vehetik fel a forgalmat, a munkálatok viszont olyan jól haladnak, hogy a határidőn még rövidíteni is lehetett. A Záhedán és Hás (Khash) közötti első, 154 kilométer hosszú szakasz 95 százalékban elkészült, már csak az utolsó simítások vannak hátra, azt követően pedig át is adhatják a forgalomnak – számol be a Rail Freight.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: Pixabay/railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek