Heathrow: az új polgármester is elveti a harmadik pályát

iho   ·   2016.05.08. 16:15
cim7

London leköszönő polgármestere továbbra is őrültségnek tartja Heathrow bővítését, a parlamenti szakbizottság viszont ezt javasolja a kormánynak, amely viszont tovább halasztja a döntést a brit főváros harmadik pályájáról.

A helyzet változatlanul több mint bonyolult, egy biztos, a délkelet-angliai repülőtéri kapacitás alapos növelése egyre sürgetőbb, és amint ebben az egyben politikusok és szakírók is egyetértenek, ha nem bővül sürgősen a leszállási lehetőség Európa jelenlegi legfontosabb pénzügyi-kereskedelmi központjában, akkor London rövid úton elveszti ezt a vezető pozícióját.

Heathrow kapacitása csúcsához érkezett...

Boris Johnson, aki nyolc éven át vezette a világvárost, amíg hivatalban volt, minden eszközzel akadályozta Heathrow bővítését, annak ellenére, hogy az általa támogatott, nagyratörő tervekről, főképp a Temze torkolatában építendő megareptérről a szakmai vizsgálatok kiderítették, hogy elképesztően drágák lennének, viszont Heathrow megkaphatná az áhított harmadik pályát északnyugatra eltolva a jelenlegi párhuzamos kettőhöz képest. Erre jutott az úgynevezett Davies-bizottság, amelynek feladata volt a döntést előkészíteni a kormánynak. A kabinet azonban továbbra is hezitál: a Davies-jelentés után egy újabb, immár erre a harmadik Heathrow-pályára fókuszáló környezetvédelmi jelentést rendelt meg, és mindezek fényében csak év végére lesz meg a döntés a megoldásról.

Addig azonban Boris Johnson lehet, hogy már a Konzervatív Párt vezetője lesz, ahonnan már csak egy nem kicsi ugrás lenne a miniszterelnöki poszt megszerzése, ennek birtokában Johnson valóban megakadályozhatná Heathrow bővítését. A parlamenti bizottság nyilván ezért is sürgeti a kabinetet a gyorsabb döntésre. Eközben viszont ugyancsak ingerülten reagált közleményében a nagy vetélytárs Gatwick, a Londontól délre eső, jelenleg egypályás reptér egy újabb pályával pályázna a délkelet-angliai bővítésre, és most a reptér vezetése azt mondja, csak a gatwicki új pálya hozná a remélt gazdasági előnyöket a zajterhelés és a levegőtisztaság drámai romlása nélkül.

A szakbizottság harmadik pályát javasol, a reptérnek is ez a fő terve, mindenki más ellenzi

Boris Johnson stílszerűen egy London felett repülő helikopteren adta búcsúinterjúját, és miközben kétségtelen, hogy sokat tett London élhetőbbé tételéért, a kerékpárút-hálózat kiterjesztésével, az új buszokkal, a Crossrail városalatti nagyprojekttel és a földfelszíni vasúthálózattal, a repülőterek ügyében hajthatatlannak bizonyult, nemcsak Heathrow bővítését ellenezte, de sikeresen megfúrta London City fejlesztését. Mint ahogy a Brexit dolgában is hajthatatlan, vagyis az egyik legfontosabb támogatója Nagy-Britannia kilépésének az unióból, és lehetséges, hogy a két dolog nagyon is összefügg, állítják rosszkedvű elemzések: ha a britek kiszállnak az EU-ból, és sokkal kevésbé fontos lesz gazdasági központként, lehet, hogy nem is lesz szükség a reptéri kapacitás bővítésére, sem London City, sem úgy általában a délkelet-angliai zóna esetében. Johnson most megválasztott utódja, a munkáspárti Sadiq Khan szintén ellenzi Heathrow harmadik pályáját.

Az IAG-vezér szerint ez a leggyorsabb és legolcsóbb megoldás: a hosszú északi pályán legyen le- és felszállás egyidőben

És hogy még érdekesebb legyen a dolog, a British Airwayst birtokló IAG-csoport vezetője, Willie Walsh a drága harmadik pálya helyett azt a különös de jóval olcsóbb megoldást pártolja, amit egy egykori Concorde-kapitány is emlegetett, és amit maga Heathrow vezetése is bevitt a lehetséges koncepciók közé. Ez pedig, amint portálunk is már ismertette, az lenne hogy a meglévő északi pályát kellene a kétszeresére meghosszabbítani, középen egy hatszáz méteres biztonsági zónával, és így alkalmassá tenni leszálló és felszálló forgalom kezelésére – egyidőben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.