Hello, itt az Airo!

iho/vasút   ·   2022.12.31. 12:00
amtrak_airo

Az Amtrak bemutatta a Siemenstől rendelt dízel-elektromos ingavonatainak látványtervét. A szerelvények 2026-tól állhatnak forgalomba közepes távolságú intercity-járatokon.

Az Egyesült Államok nemzeti vasúttársasága és a Siemens Mobility által 2021-ben kötött megállapodás a 73 szerelvény megépítésén és leszállításán felül magába fogalja a vonatok 23 évnyi karbantartását és alkatrészellátását, továbbá új karbantartóegységek létrehozását és a már meglévők korszerűsítését. A flottával a hetvenes években gyártott Amfleet I típusú kocsikat, tizenhat, a hatvanas évekből származó ex-Metroliner kocsit, valamint a Cascades-vonatokon használt Talgo-szerelvényeket küldi majd nyugdíjba az Amtrak. Az első Airo-vonatokat 2025-ben veheti át a vasúttársaság, az utolsók pedig a tervek szerint 2031-től szolgálhatják az utasokat.

A 7,3 milliárd dollár (vagyis közel 2800 milliárd forint) összértékű keretszerződés az Amtrak terjeszkedési céljaival összhangban lehetővé teszi további 140 szerelvény megrendelését, ebből tízre már be is nyújtották igényüket. A társaság elnöke, Roger Harris elmondta: az új vonatok át fogják formálni az Amtrak-élményt a jelentős környezeti előny, a progresszív formavilág és a világszintű kényelem révén.

Az Airo-szerelvények business osztályának látványterve (képek forrása: Siemens)

Az Airo-vonatok egy a Siemens Charger-mozdonycsaládhoz tartozó lokomotívból és hat vagy nyolc személykocsiból fognak állni. Néhány szerelvényen kizárólag dízel-elektromos üzemű mozdony dolgozik majd, de a flotta nagy része villamos és dízelüzemre is képes lesz – a mozdony utáni kocsit segédüzemmel látják el: áramszedőt szerelnek rá, a mozdony vontatómotorjainak táplálására alkalmas transzformátorszekrényt építenek be, továbbá az egyik forgóváza is hajtást fog kapni. Az északkeleti államokban bevetni tervezett hibridüzemű vonatokat akkumulátoros hajtással látják majd el, ezáltal a mozdony New York Penn állomása környékén is elektromos üzemben dolgozhat, ahol a karbonmentesség jegyében a dízelmotoroknak tilos a pöfögés. Az akkumulátoroknak köszönhetően nincs szükség harmadik sínes energiafelvételre. Az Amtrak szerint ezekkel a szerelvényekkel alkalmaznak először akkumulátoros meghajtást nem kísérleti alapon az amerikai intercity-ken. A vasúttársaságnál úgy vélik, a vontatási módok közötti szinte zökkenőmentes váltás meg fogja szüntetni az időigényes mozdonycseréket a csak részben villamosított útvonalakon.

Az utazás új generációját jelentő szerelvényeket a Siemens Mobility 2500 embert foglalkoztató kaliforniai, sacramentói üzemegysége fogja megépíteni, az amerikai törvények („Buy American”) értelmében magas hazai hozzáadott értékkel. Az Amtrak szerint a kétszáz kilométer per órás sebességre képes vonatok kevesebb üzemanyagot fognak fogyasztani, mint a jelenleg használt szerelvények, továbbá a részecske-kibocsátásuk is kilencven százalékkal kisebb lesz dízelüzemben.

A standard másodosztályon is megfelelő kényelmet élvezhetnek majd az utasok

A modern, tágas utasterű kocsikban nagy ablakok növelik majd a térérzetet. Az üléseknél fix és lehajtható asztalokat, mozgatható fejtámlákat, pohártartókat, valamint a háttámlára szerelt táblagéptartókat vehetnek igénybe az utasok. Ezeken felül digitális ügyfélinformációs rendszer, érintésmentes WC-vezérlés, USB- és hálózati csatlakozók, valamint ingyenes fedélzeti wifi növeli majd az utazás kényelmét. A business osztályon soronként kettő plusz egy, a standard másodosztályon pedig kettő plusz két ülésben lehet majd helyet foglalni. A színkódolt külső és belső jelzések egyértelműen megkülönböztetik az eltérő osztályokat. Minden szerelvényben található majd egy büfékocsi is, ahol jelenkori étkekkel, önkiszolgáló rendszerrel várják az utasokat.

Az amerikai Washington és Oregon, valamint a kanadai Brit Columbia államokat összekapcsoló Cascades szolgáltatáshoz vásárolt nyolc vonat és két plusz tartalékmozdony örökzöld és mokka színekben fog pompázni, a Csendes-óceán parti északnyugati térséget képviselve, és emlékezve a korábbi Amtrak Cascades-szerelvényekre.

A Kétpárti Infrastruktúratörvénynek köszönhetően az Amtrak Airo-vonataival csökkenni fog a közlekedési ágazat környezeti hatása, miközben az utasélmény is javul, ami további utasokat fog eredményezni – számol be a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek