Hogyan válthat vasútra egy közúti fuvarozó Németországban?

iho/vasút   ·   2023.01.16. 12:00
swissterminal_schweizerzug

A német Allianz pro Schiene vasúti szövetség szerint a digitalizáció által egyszerűsített hozzáférés ösztönzője lehet a kombinált fuvarozással való próbálkozásnak.

A hagyományosan közúton fuvarozó, hamburgi központú Kroop & Co. Transport + Logistik GmbH logisztikai vállalat például semmiféle vasúti fuvarozási tapasztalattal nem rendelkezett, mégis úgy döntöttek, hogy adnak egy esélyt a vasútnak: a cég először december végén szállította el egyik konténerét kamion helyett vasúton a DUSS Hamburg-Billwerder termináltól Nürnbergbe, a fuvart digitálisan foglalták le. A Kroopnál úgy vélik, a kombinált szállítás érdekes alternatíva a kamionos fuvarozással szemben, mivel környezetbarátabb, ráadásul ebben az esetben húsz százalékkal kevesebb költséggel is járt.

A vasútra való átállás nem egyik napról a másikra megy végbe, főleg nem azoknak, akik a közúti szállításra esküsznek. Ezen a téren az úgynevezett Truck2Train („kamionról vonatra”) projekt ért el meglehetősen nagy előrelépést. A német Szövetségi Közúti Fuvarozás Logisztikai és Hulladékkezelési Szövetség (BGL) szövetsége, az Allianz pro Schiene által támogatott, és a Szövetségi Közlekedési és Digitálisügyi Minisztérium (BMDV) által 200 ezer euróval finanszírozott projekt azokat a legjobb gyakorlatokat vizsgálja meg, melyek a kis és közepes méretű közúti fuvarozókat segíthetik a kombinált szállításra való átállásban.

Az Allianz pro Schiene vezérigazgatója, Dirk Flege úgy véli, ezen cégek többsége még soha nem is próbálta ki a kombinált fuvarozást, hiszen a legtöbben azt sem tudják, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre és mik a költségek. A BGL azt reméli, hogy a jelenlegi tartós sofőrhiány és klímaváltozás idején a közös projekt végre jobb együttműködéshez vezet a közúti és vasúti árufuvarozás között. A digitális foglalási portálok lehetnek a kombinált fuvarozás jövője, ezáltal elősegíthetik a közlekedési módok valódi összekapcsolását.

A Rail-Flow a Truck2Train által használt két foglalási platform, az Intermodal Capacity Broker (ICB) és a Modility digitális ötletgazdája. Mindkét platform átláthatóvá teszi a különböző szolgáltatók ajánlatait, továbbá nemzeti és nemzetközi szinten is közvetítő az intermodális fuvarozásban. Ez azt jelenti, hogy a vonathoz történő kamionos szállítást a címzett érkezési pontjára történő utolsó mérföldes érkezéssel egyszerre lehet lefoglalni, időt és energiát takarítva meg a fuvarozóknak, amikor kombinált szállítást akarnak igénybe venni.

A Truck2Train másfél éve elérhető, viszont 2023-ban véget ér. Az érintettek remélik, hogy a projekt eredményei vázlatként szolgának majd a környezetbarát szállítási módokat kipróbálni kívánó cégeknek – számol be a Rail Freight.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: Swissterminal / railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek