Holstein utolsó útja

Joachim Holstein a mikrofonért nyúl: „Jó estét, kedves utasaink” – szól bele, aztán három percen át beszél, mint minden ilyen alkalommal, mintha ez a járat semmiben sem különbözne az eddigiektől. Aztán elhallgat. Leveszi a szemüvegét, a szemei nedvesek. Felsóhajt. „Köszönjük, hogy évtizedek óta velünk utaznak. Mint azt bizonyára tudják, az éjszakai vonatokat az osztrák szövetségi vasút fogja átvenni.” Itt megbicsaklik a hangja.

Az ÖBB 42 hálókocsit, 15 fekvőhelyes kocsit, hat útvonalat vesz át, az autószállító kocsikkal együtt. Joachim Holsteint nem veszik át. Holstein 56 éves, 21 éve hálókocsikalauz. Most ki kell szállnia. Utolsó útja 20.14-kor kezdődik Hamburg-Altonában. 45 perccel korábban megérkezik, mögötte egy narancsszínű bőrönd, előtte a Hamburg–München útvonal. Ma a 19-es kocsi utasairól gondoskodik, tizenkét fülkében. Először a galleyba megy, így nevezik a konyhahelyiséget. Kávéfőző, hűtő, mikrohullámú sütő, sok szekrény. Holstein, a maga egykilencvenes magasságával teljesen kitölti a kis helyiséget.

Felakasztja a zakóját, aztán körülnéz a kocsiban, hogy a takarítók jól végezték-e a dolgukat. A takarítók kollégák a Langenfelde-i tárolóállomásról. Minden egyes fülkét leellenőriz, az utolsóban megtalálja a vonatvezetőt. „Vajon zavarna valakit, ha bemondom azt is, hogy ez az utolsó utam?” – kérdezi. „Ha nem mesél 20–30 éves történeteket, akkor OK.” – válaszol a vonatvezető.

Huszonegy éve történt. Holstein elolvasott egy, a hamburgi egyetemen kifüggesztett cédulát: „Azonosító: M, Hamburg 50, hálókocsi-kalauz” – állt rajta. Lefordítva: A Mitropa munkatársat keres háló- és fekvőhelyes kocsikba, Hamburg-altonai indulással. 14 márka alapbér, havi negyven óra, müncheni és stuttgarti járatok. Holstein beszállt, majd néhány óra múlva ki. A szíve a vagonban maradt.

20.14. Füttyszó, az ajtók becsapódnak. A 40497-es CityNightLine-járat elhagyja Altonát, Holstein utolsó útja elkezdődik. Fél órával később elmarad Hamburg-Harburg. Holstein hoz két palack Merlót a hűtőből egy, az első osztályon utazó párnak. A férfi megkérdezi tőle, mik a további tervei. „Tegnap elutasítottam a végkielégítést, kilenc havi bért ajánlottak, az semmi. A végén talán perontakarító leszek. Egy 64 éves kolléganőnek azt ajánlották, hogy végezze el a motorvonatvezetői tanfolyamot. 14 hónappal a nyugdíj előtt.” – válaszol Holstein.

Holstein utolsó útját száz évvel és egy nappal megelőzően alapították a Mitteleuropäische Schlafwagen- und Speisewagen AG-t, (Középeurópai Háló- és Étkezőkocsi Rt.) röviden Mitropát. Évtizedeken át növekedett és élelmezte szállodák, útmenti fogadók és étkezőkocsik vendégeit. 1994-ben, Holstein munkába állása előtt egy évvel hatezer alkalmazott gondoskodott a vendégekről, akik évente 900 millió márkát hagytak a cégnél. Járataik tucatnyi vonalon futottak, az étkezőkocsikban porcelánedényzet csörgött. Ami ebből maradt, az a DB European Railservice, 300 dolgozóval, tizenegy járattal, évi 90 millió eurós forgalommal. Az étkezőkocsiból a galley maradt, a porcelánból kartonpapír.

Korábban minden jobb volt – ez a mondat Holstein száját nem hagyja el. De ezt gondolja, amikor arról mesél, hogy az utasoknak a kakaó nem ízlik. Korábban Nesquiket szolgáltak fel, de ez aztán egyszer csak túl drága lett a vasútnak. Korábban a fülkékben még Németország-térképek is lógtak, azon mindent meg lehetett mutatni a vendégeknek. Korábban a folyosón még egy kihajtható ágy is volt, éjjel Holstein erre ledőlhetett. Ha megrándult a vonat, kinyitotta a szemeit. Még egy asztalkája is volt, ezen tartotta a tanulnivalókat. Angol, spanyol, német irodalmat tanult az egyetemen, ’98-ban végzett ott, 37 évesen, akkor már három éve hálókocsi-kalauz volt.

Mit szeret Holstein a hivatásában? Reggel az ablakon át a ködben felbukkanó szarvasokat figyelni. Azt, hogy nincsen megállás. Holstein nem tud megállni, akkor sem áll, amikor a mikrofonnal a kezében tájékoztatja az utasokat. Hintázik, mintha tangót járna a mikrofonnal. A vasutazást szereti, már ifjúkorában is heteken töltött vonaton, volt olyan hónap, hogy 12 ezer kilométert utazott a Tramper-tickettel. A német vonalak 80 százalékát már a 80-as években ismerte.

23.00-kor a vonat elhagyja Kasselt. Innen nyugalmasabb. Stuttgartig már nincsen több megálló, a következő öt órában lehet pihenni. A galleyben függő cetlin látható, hogy ki, mikorra kér ébresztést, kakaót iszik, vagy kávét.

Egy kolléga érkezik és néhány kérdése lenne a munkaszerződésével kapcsolatban. A galley rövid időre szakszervezeti irodává alakul. „Senki sem ismeri ki magát olyan jól, mint Holstein.”-mondja a kolléga. Ő a DB European Railservice üzemi tanácsának alelnöke. Hetek óta azért harcol, hogy a cégnek kíméletes halála legyen. Tárgyalásokon ül, tanácsot ad, vigasztal telefonon, néha háromnegyed óra hosszan.

Holstein 300 kollégájának két lehetősége van: elfogadni a soványka végkielégítést, vagy a DB Josbservice segítségével további vasúton belüli munkalehetőségeket találni, körülbelül 30 százalékkal kevesebb bérért. Egy vasúti szóvivő szerint, tiszta a cél: a tulajdonosváltás hatása a munkavállalókra a lehető legcsekélyebb legyen. Nos, a hatás egyáltalán nem csekély. Ezt akkor is érzi, amikor egy kollégája sms-ét olvassa, aki arról kérdezi, hogy bírja az utolsó szolgálat előtti napot. Gombóc van a torkában. Válaszolt: „Még nem tudom, hogy fogom egyáltalán kibírni.”

Röviddel éjfél után Holstein mesélni kezd a küzdelmeiről. 2008-ban kezdődött minden, amikor a Hamburg–Párizs járatot törölték. 2015-ben egyértelműen eldőlt, hogy a vasút kiszáll az üzletből. Túl nagyok a költségek, a veszteségek évente több millióra rúgtak. Abban az évben 1,3 millióan vették igénybe a szolgáltatást, a távolsági utasok egy százaléka. „A konszern kijelentései nem fedik a valóságot.” – mondja Holstein. Éjjel egy óra van. Szolgáltatási színvonalról beszél, kihasználtságról, pályahasználati díjról, üzemeltetési költségekről. Szerinte a vasút szándékosan hibásan számol, a költségeket és a bevételeket szándékai szerint torzítja. Ezeket a vádakat a vasút tagadja.

Holstein a szövetségi parlament közlekedési bizottságának szakértője, ebben a minőségében egy 23 oldalas elemzést írt. Még utolsó útján is kioszt az utasok között egy újságot, melyben az éjszakai járatok megmentéséről van szó. Benne meghívás egy december 10.-i berlini demonstrációra. Ezen a napon gurulnak utoljára a német vasút éjszakai vonatai. Ez az a nap, amikortól Holstein eddigi hivatása Ausztriát fogja gazdagítani. Van élet az éjszakai vonatokon kívül is? Holstein nevet: „Természetesen. A könyveim. A kutyám, egy Norfolk-terrier. Hét és fél kiló boldogság.”

4.55. A galleyt kávé- és teaillat lengi át. Holstein előtt két tucat papírzacskó, egy éjszaka művei. Még két órát sem aludt, és máris zsemlét és brióst, lekvárt és sajtot válogatott a dobozkákba. Ajándékcsomagoknak tűnnek. Mielőtt Holstein átnyújtja őket, kinyitja a második palack MezzoMixet.

A vonat röviddel hét után ér Münchenbe. A vendégek kiszállnak, utánuk Holstein. „Köszönünk mindent, csúcsminőség volt. A vasútnak fogalma sincsen, milyen embereket ereszt szélnek!” – búcsúzik egy kiszálló.

Holstein összepakolja a cuccait a narancsszínű bőröndbe, és a peronon elindul a szabadideje felé. Most nyolc órát fog aludni, vásárolni fog és a karácsonyi vásáron forralt bort inni. Este tízkor pedig újra a peronon áll, készen a visszaútra, ez lesz az utolsó szolgálata.

Tíz órával később Holstein az ablakon kémlel kifelé, odakint a hamburgi egyetemi épületek húznak el. Ott kezdődött a karrierje egy cédula elolvasásával. Jön egy kolléga, ő is el fogja veszíteni a munkáját.

Holstein szerint lehetséges, hogy a vasút egyszer megint fantáziát fog látni ebben az üzletben. Hiszen egyszer már a Stuttgart 21-es projektnek is halálhírét keltették. A 2020-as Európa-bajnokság, amit 13 ország rendez, megfelelő alkalom lehetne. De Holstein azt is tudja, hogy ezen az éjszakán az ő utolsó útja végérvényesen lezajlott. Mindenképpen a vasútnál fog maradni, hogy milyen munkát ajánl fel neki a konszern, még rejtély.

Holstein a nekiszegezett kérdésre, mi fog neki a legjobban hiányozni, magát az utazást nevezi meg. Aztán az emberekkel való érintkezést. „Az éjszakai vonatozás egy közös kaland, akkor is, ha csak tíz órán át tart.” Holstein mesél az ázsiai operaénekesről, aki kiejtését ellenőrizendő, előtte kezdett énekelni. Mesél a 2006-os focivébéről is, amikor egy argentin focirajongóval elcserélte FC-St.-Pauli-pólóját. Cserébe megkapta Juan Román Riquelme-ét. Ez volt az egyetlen, amelyik passzolt rá.

Röviddel kilenc óra előtt a vonat eléri Hamburg-Altonát. Holstein utolsó vendége öt eurót nyom a markába: „Köszönöm, és legközelebbi találkozásig!” – mondja. „Számomra nincsen legközelebb.” – válaszol Holstein. Visszaszáll a kocsiba, bemegy a galleyba. Egy sárga szivaccsal még letörli az acélfelületeket, aztán összeszedi a kartonokat és számlákat. Bemegy a fülkéjébe. „Meddig marad még, Holstein?” – kiált kintről a főnöke. „Rögtön jövök!” – mondja, összepakolja a bőröndjét és kiszáll. A peronon beleszól az adóvevőbe: „A 19-es kocsi készen áll!” Aztán megnyomja a piros gombot, azt ajtó sziszegve becsukódik. Úgy hangzik, mintha a vonat sóhajtana.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!