Húsvéti közlekedés: ha tudja, előre vegye meg jegyét!

MTI/iho   ·   2015.04.04. 12:39

A Mávinform tájékoztatása szerint vasárnap az ünnepnapi, húsvéthétfőn a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. Az ünnep alatt a MÁV az összes rendelkezésére álló járművét forgalomba állítja, a lehetőségekhez képest az InterCity vonatokhoz plusz kocsikat is kapcsolnak. Figyelmeztettek: a sorban állás elkerülése érdekében érdemes elővételben megváltani vagy interneten megvásárolni a jegyeket.

A Volánbusz honlapján megjelent tájékoztatás szerint vasárnap a munkaszüneti napra, hétfőn a hét első tanítási szüneti munkanapja előtti munkaszüneti napra, kedden pedig tanítási szüneti munkanapra vonatkozó menetrend lesz érvényben. A Volánbusz is azt kérte, hogy lehetőség szerint az utasok jegyüket elővételben vásárolják meg.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium korábbi közlése szerint a márciusra szóló vasúti és autóbuszos dolgozói, valamint diákbérletek április 5. éjfél helyett április 7-én 24 óráig érvényesek a GYSEV, a MÁV-Start és a Volán társaságok járatain.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek