Húsz éve nem emeltek vasúti pályahasználati díjat év közben, idén meglépik!

iho/vasút   ·   2024.05.22. 09:00
hungrail_vasut

Szeptember 1-jével több mint tizennégy százalékkal nő a költség. A Hungrail úgy véli, versenyképes fuvardíj nélkül nincs versenyképes szolgáltatás, ezért folytatódhat az áruk elvándorlása a magyar vasútról.

Év közben emelik a folyamatosan romló állapotú magyar vasúti pálya használatáért fizetendő díjat, ahelyett, hogy a nemzetgazdaság egésze szempontjából kiemelt fontossággal bíró vasúti árufuvarozási ágazat versenyképességét kiszámítható és fenntartható módon növelnék, a pályahasználati díjstruktúra vasúti teherfuvarozás ösztönzését célzó átalakításával.  

A hirtelen emelés az eddig alkalmazott gyakorlattól eltér, hiszen a vasúti pályahálózat-működtetőknek (MÁV Zrt., GYSEV Zrt.) két évre előre kell meghirdetni díjaikat, éppen azért, hogy kiszámítható feltételeket és szolgáltatásokat kínáljanak a hazai vasúthálózaton közlekedő több mint 56 vállalkozó vasúti társaság részére. Ez felborítja a fuvarozó cégek éves költségvetésének tervezését, miközben megrendelői oldalról, tendereknél, egyértelmű elvárás a stabil, éves szinten előre rögzített árazás. Mindezt tetézi az egyre romló pályaállapotok menetrendre gyakorolt negatív hatása, tovább csökkentve a vasút megbízhatóságát, fenntarthatóságát.

Az emelés nagy valószínűséggel nagyobb károkat fog okozni az állami költségvetés számára, mint amekkora bevételre számítanak tőle. Fel fog gyorsulni a honos vállalkozó vasúti társaságok piacvesztése a hazánkat elkerülő útirányokon fuvarfeladatot teljesítő vasúti társaságokkal szemben, valamint további forgalmak helyeződnek át a túlterhelt közútra, ahelyett, hogy a kamionok kerülnének vasútra, intermodális fuvarozási megoldásokkal.

A Hungrail Magyar Vasúti Egyesület által megkérdezett fuvarozók több mint fele a romló pályaállapotok miatt fennálló lassújelek és kerülő útirányok okozta többletköltségeket eddig sem tudta érvényesíteni díjaiban. Az elmúlt két évben a magas vontatási villamosenergia árak, az inflációs környezetben fellépő általános költségnövekedés mind olyan költségemelkedést okoztak, amelyeket nem vagy csak kis részben tudtak áthárítani az ügyfelekre.

Az előre nem tervezett költségnövekedés miatt a cégek kénytelenek lesznek szerződéseiket felülvizsgálni, ami a szállítási díjak emelkedéséhez vezet és az eddig nem tovább hárított költségnövekedést is beépíthetik a díjakba. Ráadásul ennek a kiegyensúlyozatlan helyzetnek az eredményeként az elmúlt években sok cég elhalasztotta azokat a fejlesztéseket, amelynek eredményeként ma például korszerűbb mozdonyokkal, járműparkkal vagy digitalizációs fejlesztésekkel tudta volna megvalósítani a hatékonyabb, takarékosabb működést, amelyre óriási szükség lenne.

A Hungrail leszögezi: a vállalkozó vasúti társaságok nem az extraprofit reményében fogják emelni évközben díjaikat a döntés hatására, hanem a megnövekedett valós költségeket igyekeznek fedezni. Magyarország közlekedési értelemben vett kulcsállammá válásának alapfeltétele, hogy a teherforgalom ne kerülje el hazánkat, valamint, hogy a hazai kis- és középvállalkozások, illetve a stratégiai jelentőségű nagyvállalatok nemzetközi kereskedelmi vérkeringésbe való kapcsolódásának fenntartása garantálva legyen. Ehhez megbízható, kiszámítható és fenntartható vasúti teherszállításra van szükség. Versenyképes fuvardíj nincs versenyképes pályahasználati díj nélkül.

Ennek tükrében az Egyesület kezdeményezi, hogy a versenyképesség ellen ható év közbeni díjnövelés helyett folytatódjanak a már megkezdett versenyképesség-javító intézkedések, és készüljön egy, a vasúti árufuvarozást helyzetbe hozó versenyképességi csomag. Amennyiben nem kompenzálják a díjemelést, akkor fordított modális váltás valósulhat meg kiemelten hétszáz olyan kis- és középvállalkozás vasúti kiszolgálása esetén, ahol csak egy–két vagonnyi mennyiség képződik rendszeresen (úgynevezett egyeskocsi-fuvarozás). A vasúton szállított exporttermékek szállítási költségeinek növekedésére a kereskedők azonnal reagálni fognak és át fogják helyezni beszerzéseiket olyan országokba, ahol alacsonyabbak a fuvarozás költségei az alacsonyabb pályahasználati díjak és vasúti támogatások miatt. Az importtermékek ára pedig növekedni fog, mely fűteni fogja az inflációt. A tranzitfuvarozás már most is nagymértékben elkerüli hazánkat, csökkentve kulcsállam-szerepünket a régióban. Középtávon a kapacitások leállításával járhat, ami pedig azt jelenti, hogy a hazánkban megjelenő beruházások, mint az akkumulátor- és háttérkiszolgáló ipar, valamint a járműgyártók folyamatosan növekvő logisztikai igényeit nem fogják tudni majd teljesíteni a vállalatok. Jelenleg ugyanis a kapacitások évi 50 millió tonna áru szállításához vannak igazítva. Ha ezt négy–öt éven belül 25 millió tonnával akarjuk növelni, akkor ahhoz először helyzetbe kell hozni a vasutat.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: Hungrail)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek