Ikertornyok Koperben: az óriások között is a legnagyobbak

iho   ·   2017.06.13. 08:45
koperdaru0

Jelentősen gyorsul a konténerek ki- és berakodása a koperi kikötőben: két új konténerszállító daru összesen hat karral „kapkodja” ki és be a rakományt. Az új daruk jelentősen csökkentik a hajók kikötői tartózkodásának idejét.

Májusban Koper kikötője új havi rekord született 79 ezer 917 TEU-t rakodtak, 14 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Az eredmény idei csúcsnak is számít, eddig január volt a csúcstartó, ám a májusi eredmény 1385 TEU-val több. És akkor még egy rekord: idén januártól májusig a regisztrált konténerek száma 10 százalékkal emelkedett, és meghaladta a 385 ezer 500 TEU-t. az átrakodott áruk összege 2,3 millió tonna volt. Ez vajon rekord? Naná! Meghaladta a februári csúcsot.

Az új daruk és a gyorsuló rakodás nemcsak a vízen hozott változásokat: új vasútikocsi-rakodási rendszert vezettek be, az RMG technológiát. Három új RMG darut vásároltak az idén: az utolsó, harmadik darut májusban szállították és június második felében kezd működni. Az új daruk egyszerre képesek az áruk gyorsabb mozgatására, lényegesen nagyobb termelékenységgel.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek