Indonézia betársul a dél-koreai KF-X programba

iho/repülés   ·   2011.07.16. 19:41

A két ország nem csupán védelmi képességeinek növelését, hanem saját repülőiparának továbbfejlesztését is fontosnak tartja a projekt során. Indonézia a társulással a felmerülő fejlesztési költségek 20 százalékát fogja fizetni, ezt Erris Heriyanto, a védelmi tárca kabinetfőnöke jelentette be az indonéz kormányzati hírügynökségen, az Antarán keresztül.

A két ország megegyezésének értelmében 150-200 vadászbombázó repülőgép legyártásról lesz szó, melyből Indonézia 50 repülőgépet állít hadrendbe, három század állományát feltöltve. A jelenlegi számítások szerint a KAI vezette KF-X program fejlesztési és gyártási költségei elérik a 8 milliárd dollárt. A magas költségek miatt habozott Dél-Korea eddig a program beindításával és finanszírozásával. A partnerországok megjelenése új helyzetet teremt, ahol csökken a Dél-Koreára eső fejlesztési költség. A várakozások szerint Indonézia 20 százaléka elegendő lesz már ahhoz, hogy a dél-koreai kormány a Szöulban október 18 és 23. között megrendezendő légikiállításon bejelentse a program hivatalos beindulását.

Ázsia jövője, a KF-X? (fotó: chosun.com)

Indonézia a fejlesztéshez a PT Dirgantara Indonesia (PTDI) repülőgépgyár és az Indonéz Légierő szakembereit küldi majd Dél-Koreába. Az indonéz elképzelések szerint 2018-tól már számolnának az KF-X gépeivel, ami erősen optimista tervnek tűnik. Ha a típus exportsikereket ér el, a bevételek 20 százaléka illeti Indonéziát.

Dél-Korea Törökországgal is tárgyalásokat folytatott a KF-X program közös elindításáról, de az ügyhöz közel álló források szerint nehéz megítélni Törökország szándékainak komolyságát. Ankara még 2010. decemberében jelentette be, hogy saját vadászbombázó-fejlesztésbe fog, melyet a Turkish Aerospace Industries vezetésével indíthatnak meg. A török tervek szerint 2023-tól a veterán McDonnell Douglas F-4-családot és a Lockheed Martin F-16C/D Block 30-as Falconokat váltanák le a saját fejlesztésű géppel.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

Tükröm, tükröm!

iho/repülés   ·   2024.04.16. 16:00

Micsoda ötlet! A koreai fapados Jin Air tükröket szereltetett a fedélzeti poggyásztartókba. Nem kell már az ülésen tipródni, hogy kiderüljön, van-e még hely a csomagunknak.